Március 1-jén kezdetét veszi a 34. Szentendrei Tavaszi Fesztivál, amely ebben az évben is változatos programokkal várja az érdeklődőket: a műsorban helyt kapott számos színházi előadás, komoly- és könnyűzenei koncert, de lesz irodalmi est és táncelőadás is. Az idei fesztivál arcai a Vujicsics Tihamér Zeneiskola szaxofonkvartettjének tagjai lesznek, akik április 4-én mutatkoznak be a közönségnek Tavaszi fuvallat című koncertjükön.
A nyitónapon Szigligeti Ede örökzöldjét, a Liliomfit mutatja be a Soltis Lajos Színház társulata, amely a k2 Színház két alapítója, Benkó Bence és Fábián Péter értelmezésében lesz látható. Március 13-án a Rózsavölgyi Szalon nagysikerű előadása, a Táncórák érkezik a Dunakanyar kulturális fővárosába. A megrázó erejű drámát Ullmann Mónika és Józan László játssza, a rendező Dicső Dániel.
21-én a KV Társulat Euripidész Médeia című drámáját játssza, amely előtt ráhangoló beszélgetés lesz a Hé, Dodó! Kultcaféban. A Kortárs Médeiák – sors és szenvedély címet viselő programon részt vesz Karafiáth Orsolya, költő, műfordító, Száger Zsuzsanna, az előadás egyik szereplője és Kiss Judit Ágnes, költő. Március 29-én a Noir Színház Charles Perrault varázslatos meséjét, a Hamupipőkét adja elő, 27-én pedig a Kortárs&Balett Tánccsoport Érzelmi hullámvasút című produkciója lesz látható.
A Szentendrei Tavaszi Fesztivál vendége lesz ebben az évben többek között Lovasi András, az Európa Kiadó, Kovács Róbert orgonaművész, illetve a Nagymarosi Ütősök is.

A Vujicsics Tihamér Zeneiskola szaxofonkvartettje és Vasvári Csaba (Fotó: Deim Balázs)
Kiemelt kép: Vasvári Csaba, Ullmann Mónika és Józan László a 34. Szentendrei Tavaszi Fesztivál sajtótájékoztatóján (Fotó: Deim Balázs)