Május 17-én számos ismert előadó ad jótékonysági koncertet a Trafó nagytermében. Olyan nevek állnak majd színpadra a jó cél érdekében, mint Závada Péter, Simon Márton, Szabó-Gányi Quintet, Saiid, Speiz Boiz, Betá Betá, Oiee, Solére, Wata, a Freakin’ Disco és a Musica Moralia, az est házigazdája Balázsovics „Tink” Mihály lesz.

Március elején robbant a hír, miszerint az orosz-ukrán háború és a megingott tőkehelyzet miatt a Sberbank működését Magyarországon felfüggesztik. A Trafó ebben a pénzintézetben tárolta minden vagyonát, így ezzel a döntéssel minden forrást elvágtak az intézménytől. Ahhoz, hogy a kortárs művészetek háza folytatni tudja a működését, most minden eddiginél fontosabbá vált, hogy művészek zenéjétől és a közönség üdvrivalgásától legyen hangos a ház. Éppen ezért május közepére összehívtak több olyan művészt is, akiknek sokat jelent a Trafó, hogy egy össznépi jammelés keretében a közönségével együtt futhassanak neki az idei évad utolsó heteinek. A TÖLTÉS címet viselő jótékonysági koncert jegybevételének teljes összegét a ház működésére fordítják majd.

Kiemelt kép: iamyank és Simon Márton (Fotó: Bokor Krisztián)