Május 11-én rendhagyó koncerten túli eseménnyel készül – az egyszerűség kedvéért – alternatívnak kategorizálható zenekarok következő generációja. A színpadok helyett a Városligeti Miniaréna egyik focipályáján olyan zenekarok mérik össze erejüket, mint a Hűvös, a Fiúk vagy az Arcosok Klubja, ráadásul jótékony céllal.
Az Udvar Fesztivál különböző hátterű, etnikumú és anyanyelvű emberek találkozásának helyszíne. A borsodi Arlóban megrendezett esemény egy kulturális nyári tábor és fesztivál, amely elsősorban a roma közösségek művészeti tevékenységeinek ad teret. Emellett célja, hogy helyi és nem helyi fiatalok aktív bevonásával elősegítse a megértést és egymás megismerését. Ennek egy megnyilvánulási formája ez a focibajnokság is, ahol a fesztivál megvalósulása érdekében jótékonysági gyűjtést szerveznek.
Az együttesek egy könyörtelen, halálosan komolyan vett, barátságokat próbára tevő bajnokságot ígérnek. Lesz kommentátor, a meccsek után interjúk, és természetesen a focistává lett zenészek dalai is felcsendülnek. Komoly koncertekre és dalolgatásra viszont nem érdemes számítani – a bajnokság napján minden a fociról szól majd: a zenés műsort csupán egy Spotify-playlist és a zenészek puszta jelenléte szolgáltatja.
A focibajnokságon összesen 13 zenekar és egy stábtagokból álló külön csapat fog összecsapni egymással. Azonban, mivel a Fiúk kivételével egyik csapat létszáma sem haladja meg a kispályás felálláshoz szükséges 4+1-főt, ezért a zenekaroknak össze kell állnia egymással. A 4bards az egy5egy zenekarral, az Arcosok Klubja a Cataflamingóval, a Hűvös – kevésbé meglepő módon – a Domingóval, a kisbetűs ünnepnapok a Sorbonne Sexuallal, a Máklikőr a Kvaterkával, a Selah Vie pedig a Grabovskival lett összesorsolva. A Fiúk és a Stáb csapat nem vegyül más együttesekkel.
A bajnokságot május 11-én, a Városligeti Miniaréna műfüves pályáján tartják meg. A belépés ingyenes. Az első meccset a Fiúk és a Selah Vie x Grabovski csapat játssza majd 12:30-kor.
Kiemelt kép: I. Kispályás Zenészfoci Bajnokság (Forrás: Facebook)