A debreceni Páholy Színpad egy közel háromórás talkshow-sorozatot indít március 28-án. Az első est vendége Jordán Tamás lesz, Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész és színházigazgató, a Nemzet Színésze. A Véghtelenül Veronikával sorozat különlegessége, hogy a két felvonást elválasztó 30 perces szünetben a nagyérdeműnek lehetősége van megvacsorázni is.

A lakásszínházban tartott beszélgetős estek sokak számára ismerősek lehetnek, hiszen korábban is  számos prominens művész fordult meg Debrecenben, többek között Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Alföldi Róbert, Molnár Piroska, Pogány Judit, Bereményi Géza. “Legutóbb Cserhalmi Györggyel és Elek Ferenccel is két és fél órát beszélgettünk úgy, hogy észre sem vettük, mennyi idő telt. De szerencsére általában az éjszakát is nálunk töltik a művészek, így nem kell a visszaútra gondolni. Van, hogy a műsor után még hajnali kettőig sztorizunk” – meséli Végh Veronika. Az újítások közé tartozik, hogy a korábban másfél órás talkshow idén három órásra bővül, ezzel lehetősége lesz a publikumnak hosszabb ideig élvezni a művészek jelenlétét, és lényegesen nagyobb közönség válthat majd jegyet az előadásokra.

“A nézőtér egyébként nagyon kényelmes, a debreceni Csokonai Színház régi bársonyszékeit örököltük meg, amiben még Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva és Hofi is ültek. Hátborzongató belegondolni, hogy most az ezekben helyet foglaló nézőknek mesél Vitray Tamás Hofiról, Cserhalmi György Latinovitsról. Ezért is íratom alá beszélgetőtársaimmal a nagy, fehér bőrfotel háttámláját, amelyben a színpadon ülnek velem szemben. Ki tudja, 30-40 év múlva milyen értékkel fog bírni? Színháztörténészként ezek az alkalmak számomra felbecsülhetetlen értékűek, ráadásul már gyerekkoromban az életrajzi regények érdekeltek a legjobban” –folytatja Végh Veronika.

Holnap debütál tehát az egész estés talkshow, ahol kiderül, hogy Jordán Tamás hogyan vélekedik Kaposvárrol, a Merlin Színházról, a POSZT-ról, a Nemzeti Színházról és persze a szombathelyi Weöres Sándor Színházról.

Tavasszal várhatóan érkezik még két szintén neves színész: Uvdaros Dorottya áprilisban, Mácsai Pál pedig májusban lesz Végh Veronika vendége.

Kiemelt kép: Alföldi Róbert és Végh Veronika (Fotó: Páholy Színpad)