November 29. és december 1. között rendezik az idei Art Weekend Budapest programsorozatot, melynek keretein belül több mint harminc kulturális helyszínen, műtermekbe, galériákba és kiállítótóterekbe várják az érdeklődőket. Az advent első hétvégéjén rendezendő eseményen több útvonalon, naponta három időpontban vezetett művészeti sétákra hívják a kortárs képzőművészetre fogékony közönséget a szervezők. Az ingyenes séták alatt minden kiállítótérben egy-egy rövid, 15-20 perces tárlatvezetést hallgathatnak meg a látogatók.
A mozdulat és a mozgás az idei programsorozat központi témája, ennek nyomán az Art Weekend Budapest tagja lett a The Spider online közösségnek, amely a nagy európai művészeti heteket és galéria-hétvégéket fogja össze, valamint idén először csatlakozik az eseményhez egy vidéki szatellit helyszín is, egy galéria és műterem Egerből.
A rendezvény több kiegészítő programelemet is kínál, november 30-án szombaton délután és este Mozgókép-Est és panelbeszélgetés lesz a Manyi Kulturális Műhelyben, a Képező Galéria pedig edukációs programokkal várja az érdeklődőket. A programsorozat központi kiállítása a Bura Galériában lesz fiatal roma művészek csoportos bemutatkozásával és különféle meglepetésekkel. Az immár második alkalommal megrendezésre kerülő Art Weekend Budapest meghívott vendége a Vienna Art Week szervező csapata.
Kiemelt kép: Jön az idei Art Weekend Budapest! (Fotó: www.facebook.com/ArtWeekendBudapest)

