Egy év kihagyás után idén visszatér az Örkény Kert: immáron tizedik alkalommal hirdeti meg az Örkény István Színház évadindító rendezvényét, mely ezúttal három helyszínen, jazz- és komolyzenei koncertekkel, világzenével, színpadi előadással, a Vers csak Neked-del és a hagyományos Örkény Esztráddal várja az érdeklődőket szeptember 4-én.

A programok sorát Csuja Imre kezdi meg, aki 13 óra 30 perckor és 15 órakor mondja el a Jónás könyvét az Örkény színpadán. Ezt követi 15 óra 30 perctől a Medikus Zenekar Antonín Dvořák IX. Újvilág Szimfóniájával, melyet Török Levente vezényel a Madách téri nagyszínpadon. 16 és 18 óra között a Vers csak Neked elnevezésű programon vehetnek részt az érdeklődők, a színház különböző helyszínein. A Madách téri kisszínpadon Palya Bea ad koncertet 16 óra 45 perctől, egy órával később őt követi az Óbudai Danubia Zenekar, akik Hámori Máté vezényletével Beethoven VII. Szimfóniáját játsszák. 19 órától következik a Lukács Miklós Cimbiózis Trió műsora, a programot az Örkény Esztrád zárja, amely 20 órai kezdettel lesz megtekinthető a Madách téri nagyszínpadon.

A programok a hatályos jogszabályok értelmében csak védettségi igazolvánnyal látogathatók, a 18 éven aluliak ezt kiválthatják védett felnőtt kíséretével. Az Örkény Kert Erzsébetváros Önkormányzata és az Örkény Színház közös programja.

Kiemelt kép: Pillanatkép a 2019-es Örkény Kertről (Fotó: Deák Szabolcs)