„Jöjjön el hát az anyák kora végre!” – kritika a Mária evangéliuma című rockoperáról

Amikor Miklós Tiborék annak idején a Jézus Krisztus Szupersztár szamizdat változatát Rényi Tamás filmrendező csopaki présházában minimalistának számító színháztechnikai körülmények közepette eljátszották, az akkori művész-elit illusztris képviselőiből verődött össze az alkalmi közönség, egy nagyobb társaság. Csak néhány nevet kiemelve Bujtor István, Tolnay Klári, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva és Vámos László egyaránt kíváncsi volt rá, de a hasonló témavilágú, ám későbbi születésű Mária evangéliuma rockoperát Tolcsvay Lászlóval és Müller Péter Sziámival közösen jegyző Müller Péter is a helyszínen járt az erre vonatkozó elbeszélések alapján. Bár utóbbi darabot sokszor hozzák párhuzamba Andrew Lloyd Webber most említett klasszikusával, mégsem egy Szupersztár-utánérzéssel lett dolga az 1991-es ősbemutatót követően a közönségnek, hiszen már a címe is arról árulkodik a hazai rockoperának, hogy eredendően Jézus édesanyját, Szűz Máriát állítja a középpontba, amelyre nem akadt addig példa. Ebből következően azt a szívszorító dilemmát is feldolgozza, hogy egy különleges életutat bejáró fiúgyermek szülőanyjaként miként tud egy asszony felülemelkedni az elengedés fájdalmán, és hogyan lehet ebben a szituációban segítenie abban a fiát, hogy az maradéktalanul beteljesíthesse sorsfeladatát. Dacára annak, hogy mindkét mű magáénak tudhatja lírai dalbetétek sokaságát, a Mária evangéliuma dallamai éteribbnek, szakrálisabbnak, a magyar néplélekhez mindenképpen közelebb állónak hatnak, főként Mária áriáira jellemző a kifinomultabb énektechnikát igénylő hangzat.

A nézők a darab legelső verzióját 1991-ben a Madách Színházban láthatták, Nagy Viktor korhűséget megtartó, érzékeny rendezésében, a koncepcióhoz pedig Csikós Attila biblikusságnak megágyazó díszletei, és Benedek Mari reneszánsz festmények által inspirált jelmezei nagyban hozzájárultak. Szintén ő a jelmeztervezője a LantArt Produkció ugyanezen előadásának, amely a Győri Nemzeti, és a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös koprodukcióban valósult meg még 2022-ben, és ami stílszerűen pünkösd vasárnap, a Szentlélek kiáradásának ünnepén, egyben a keresztény egyház születésnapján érkezett el az idei esztendőben a Margitszigeti Színház szabadtéren felállított színpadára. Ugyan Benedek Mari személye mindenképpen hidat képez a Madách Színházi és a jelenlegi verzió között, ezúttal azonban mai öltözékeket kreált a szereplőknek, így aztán azon túl, hogy a közreműködők hétköznapi, vagy stílusában ahhoz közelítő ruházatot kaptak, az angyalok is olyan égi lényekként lettek ábrázolva, amelyek a mostani kor embereinek a régiekénél jóval futurisztikusabb ebbéli elképzeléseihez igazodnak. Cziegler Balázs díszleteinek leginkább valamilyen ásatási területre emlékeztető jellegét a játéktérben elhelyezett fémállványok erősítik meg, ennek a konstruktivista megoldásnak régebben nagy volt a divatja, gondoljunk csak például a királydombi István, a király hasonló emelvényeire. 

Utóbbi hatásmechanizmust megsegíti a szereplők kiválasztása. A Máriát alakító Bordás Barbara nevével pályájának legelején a Pintér Tibor-féle Sziget Színház musicaljeiben találkozhatott a közönség, amiből nem lehetett automatikusan következtetni arra, hogy később klasszikus énekművészi képzettségének és hangi adottságainak köszönhetően operaházi feladatok várnak rá, mint ahogy az sem volt borítékolható akkoriban, hogy Tolcsvayék zenés darabjában majd ennyire könnyedén boldogul a szűzanya gyakorta operai igényességű énekszámaival. A történetben egyaránt megjelenik Mária fiatalkora, és érett asszonyiságának időszaka, a színésznő pedig kiegyenlített játékmóddal vezeti át karakterét egyik életciklusból a másikba, ráadásul képes hitelesen ábrázolni azt az anyai vívódást is, amelynek végső fázisában emberi léptékkel fel nem fogható mértékű anyai áldozatot kell hoznia a szerepe szerint annak érdekében, hogy Jézus a szent küldetését végrehajthassa. Sasvári Sándor számít a musicalszférában Jézus Krisztus szinte állandó megformálójának, a Mária evangéliumának Messiását megjelenítő György-Rózsa Sándor mögött viszont a mostanin kívül szintén számtalan Jézus-alakítás van. Kaposvárott a Csiky Gergely Színházban címszereplője volt a Jézus Krisztus Szupersztárnak, tömegeket megtévesztő ál-Jézust formált meg a Néró császár korában játszódó Sztárcsinálókban, és a valódi Megváltó karakterét bízta rá Meskó Zsolt az általa megírt Pasaréti Passió című misztériumjátékban. Nem csupán a külső jegyek miatt talált rá a színészre azonban ennyi Jézusos kihívás. A nyugodt erő kifejezéssel eddig javarészt pártpolitikai kontextusban lehetett találkozni, György-Rózsa Sándor általános színpadi kiállása viszont pontosan megfelel mindannak, amit ez a szófordulat sugall, és egyúttal a játékmodorát is meghatározza. Védjegye a sallangmentes, ám súlytalanságot nélkülöző kifejezésmódja, amitől mindig képes egyenesen, tisztán és pontosan átadni a lényeget az előadásokban. A Miss Saigonban a főszereplő katonafiú barátjaként a Bui Doi című számban azokról a vietnámi háború alatt született félvér gyermekekről énekelt, akiket az amerikai nemző apjuk magukra hagyott, miután a harcok végeztével lelépett, és annak ellenére ért el tökéletes érzelmi hatást, hogy nem engedte túltengeni a betétdal egyébként nyilvánvaló pátoszosságát. Mindig előny, ha valaki egy szereplő személyes igazságát keresetlen egyszerűséggel tudja közvetíteni a néző felé, akár akkor is, ha negatív személyiségjegyekkel rendelkező karakter várja, erről az Operettszínház Carmen musicaljét látva bárki meggyőződhet, aki olyan szereposztást fog ki, amiben a nyers és kegyetlen késdobálót, Garcia-t György-Rózsa Sándor játssza.

A Mária evangéliumának Madách Színházas verziójában annak idején Vikidál Gyula alakította János apostolt, aki látomásszerű közegben kíséri végig az eseményeket a dramaturgia szerint, és dalokban reflektál azokra. Juronics Tamás ezúttal Földes Tamást bízta meg a feladattal, és ezzel a lépéssel akarva vagy akaratlanul rávilágított a két színművész közötti párhuzamra. Mindketten birtokában vannak ugyanis valamiféle kisugárzásbeli többletnek, ami a szerepmegformálásukra is átszáll, és gazdagítja az eljátszott figuráik különböző aspektusát. Azért is állnak jól Földes Tamásnak ezek a János apostoléhoz hasonló, hagyományostól eltérő narrátor-szerű karakterek, mint amilyen Che is volt az Evitában, vagy Luigi Lucheni az Elisabethben, mivel a szó szoros értelemben vett főszereplőkön kívül ezekre az alakokra is hatalmas fókusz kerül rá, szükség van valamiféle pluszra tehát ahhoz, hogy fenntartsák a nézők figyelmét az előadás folyamán. Tolcsvayék rockoperájában József kockás inges jelmezét Ódor Kristóf ölti magára, és nemcsak a külsőségek szintjén hozza a figurát, a nagyon tiszta énekhangja harmóniában van azzal a törekvéssel, hogy a maga szerepe szerinti szelíd módján védelmezze a kis Jézust és Máriát. Heródes annak hírére, hogy Betlehemben új zsidó király született, katonáival megöletett a városban minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket. Ebben a kicsit maivá tett feldolgozásban az őt megszemélyesítő Molnár Levente arany öltönyt, és ugyanilyen irodai széket kapott a dalbetétéhez, amiben azt skandálja, hogy „Nem kell Messiás”, ez az öltözet, valamint a szám hangzásvilága pedig a figura idegenségének, és haszontalanságokra fordított hatalmának, eltorzult értékrendjének mementójaként szerepel. Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes, aki külföldön is jelentős karriert futott be, úgy énekli Heródes rapbetétekkel tűzdelt szólószámát, amely nem igényli azokat a hangi adottságokat, amelyeknek egyébként a birtokában van, mintha az lenne az ő valódi területe énektechnikailag. Ez a fajta műfaji sokszínűség és művészi alázattal párosuló alkalmazkodóképesség Molnár Leventének nem kicsiny érdeme, a besúgókat játszó P. Petőcz András és Laki Péter párosának pedig az, hogy amennyire a körülmények engedik, fel tudnak nagyítani egy kevésbé hangsúlyos szerepet, amit a rockoperában játszanak.

Juronics Tamás táncművészi és koreográfusi mivoltából fakadóan minden általa rendezett előadásban hangsúlyossá teszi a mozgásos részeket, emellett egy másféle indíttatásból a zenés darabokban akár csak mikronnyi mennyiségben tetten érhető operaiságot is azonnal felnagyítja, a Mária evangéliumának jelenlegi verziójában viszont ének, zene és tánc szerves egységgé válik, amihez a kórus és a tánckar is hozzátesz minden pillanatban. Bár a mostani, margitszigeti előadást ideiglenesen félbe kellett szakítani az időjárási elemek játéka miatt, ám az eső nem áztatta el a darab szakralitáson is túlmutató, főként az anyaság jelentőségére, illetve az elengedés nehézségeire összpontosító gondolatiságát, ahogyan nem mosta ki a műből a Tolcsvay László, Müller Péter, valamint Müller Péter Sziámi által létrehozott érték-jelleget sem, hiába szakadt egy ideig majdhogynem lankadatlan.

Kiemelt kép: Jelenet a Mária evangéliumából (Fotó: Éder Vera)