„Jó csapat gyűlt össze” – Interjú Sebestyén Abával és Cári Tiborral

A Radnóti Miklós Színház idei évadának első bemutatója Lev Birinszkij társadalmi szatírája, a Bolondok tánca volt. Az ukrán származású szerző vígjátékában görbe tükröt tart egy feudális berendezkedésű, bürokratikus, a kisebbségekkel szemben rendszerszinten diszkriminatív társadalomnak, miközben korrupt politikusok, zavaros eszméket valló forradalmárok, naiv világmegváltók, opportunista hivatalnokok és egy szerelemre éhes polgármesterfeleség burleszket idéző ámokfutását tárja elénk. Az előadást színpadra állító Sebestyén Abával, valamint a zenét jegyző Cári Tiborral beszélgettünk.

Lev Birinszkij Bolondok tánca című szatírája időről időre színpadra kerül, te magad is rendezted már 2015-ben Szabadkán. Mi ragadott meg benne annyira, hogy kilenc évvel később újra színpadra állítod?

Sebestyén Aba: Először 1995-ben találkoztam vele, amikor Kovács Levente (színházrendező, egyetemi tanár, a rendszerváltás utáni évtizedekben a romániai magyar színház egyik letéteményese volt – a szerk.) Marosvásárhelyen rendezte. A darab témája a forradalmak álságossága. Romániában ’89-ben tört ki a forradalom, aminek eredményeképpen megtörtént a nagy rendszerváltás. Kamaszként éltem meg, emlékszem az érzésre. A szabadság, a változás érzete a levegőben volt, s a mai napig a levegőben van. Szerettem a marosvásárhelyi előadást, de már akkor tudtam, hogy én milyen színházi kulcsban valósítanám meg, merrefelé vinném el ugyanezt a darabot. Gyarmati Katának, a Szabadkai Népszínház igazgatójának minderről fogalma sem volt, amikor 2015-ben felkért, hogy rendezzem meg Birinszkij darabját. Meg is lepődött, hogy már ismerem. Létrejött a szabadkai előadás, amit Kováts Adél is látott. Ezután hívott meg a Radnótiba rendezni, akkor született a 10. Másodjára pedig úgy alakult, hogy a darabválasztáskor csak annyit tudtunk, egy nem hétköznapi vígjátékot kell keresnünk. Végül Adélnak jutott eszébe a Bolondok tánca és én örültem neki.

Tibor, te régi alkotótársa vagy Abának, de a szabadkai előadás zenéjét ifj. Kucsera Géza írta. Befolyásolt téged a zenei előkép?

Cári Tibor: Inkább kihívást jelentett. Igyekeztem más oldaláról, más stílusban megfogni az előadás zenei világát, hangulatát. A darabot elolvasva, láttam benne a játékosságot, az iróniát, a groteszk jelleget és ebbe az irányba kezdtem gondolkozni, ami szerencsésen összecsengett Aba szándékaival.

Aba, hogyan készülsz fel egy rendezésre általában? Hogyan készültél a Bolondok táncára?

S. A.: Nagyon sokat olvasok a korról, a szerzőről. Tájékozódom, hogy hol íródott a mű, milyen élete volt az írónak, milyen indítékai voltak és milyen szinten tartott akkor tükröt a világnak. Keresem a kapcsolódási pontokat a jelennel és ezen belül természetesen a személyes kapcsolódási pontokat. Ha ezeket megkapom, úgy érzem, hogy jó úton járok. A Bolondok táncával is ez volt először. Most, hogy másodszor nyúltam ugyanahhoz az anyaghoz, igyekeztem tiszta lappal indulni, mindent elfelejteni, amit a már elkészült előadásomról tudok. Mások a színészek, részben az alkotótársaim is: Cári Tibor zeneszerző, Widder Kristóf koreográfus. Bartha József tervezte mindkét előadás díszletét, de a Radnóti színpada teljesen más lehetőségeket rejt magában, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Én is próbáltam a régi kérdésekre új válaszokat találni.

Volt valamilyen vezérfonal a darab rendezésekor? 

S. A.: A színdarab maga kijelöl egy utat. Adott egy kisváros, ahol a forradalmárok vigyáznak arra, hogy a várost forradalommentesen tartsák. Ez egy abszurd helyzet. Nagyon erős belső konfliktust okoz, hogy egy jövőbeli cél érdekében a jelenben szembe kell menniük azzal, amit szívük szerint tennének. Az alaphelyzet abszurditása a becketti vagy ionescoi abszurdnak előképe. Efelé szeretném elvinni, a burleszk, a groteszk, az abszurd felé. Ebben az elemelésben nagyon fontos szerep jut a zenének és a koreográfiának.

Mi a legnagyobb kihívás számodra a darab színpadra állítása során?

S. A.: Az, hogy egységes legyen. Ez a darab nem tiszta bohózat. A nagyon tudatosan alkalmazott helyzet- és jellemkomikumok, a verbális humor egy hihetetlenül dörzsölt vígjátékíróra vall, de benne van a csírája egy lélektani drámának is, persze nem csehovi vagy ibseni mélységű mű. Elindít nagyon érzékeny és súlyos témákat, aztán elvarratlanul hagyja a szálakat. A logikátlanság logikája a darab egyik abszurd alkotóeleme. Mindemellett nagyon erős benne a társadalomkritika. A kisebbségek kiszolgáltatottságáról, a mindenkori hatalmakról és hatalmi visszaélésekről erőteljesen és igazul beszél a darab.

C. T.: Szerintem az egységesség mellett az is nagyon fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt ezek között a témák között, hogy ne menjünk a könnyebb ellenállás irányába, a bulvár felé.

Mi inspirálta a Bolondok tánca zenei világát?

C. T.: Elsősorban a történet maga. És a beszélgetéseink Abával. Minden közös munkánk így kezdődik: sok beszélgetéssel. Meg persze a színészek személye is, a 10 miatt legtöbbjüket már ismertem. Az énekhangjukra is építek, mert a színészek nem csak beszélnek, hanem énekelnek is. És természetesen az élő zenész az előadásban, Móser Ádám. Az, hogy végig jelen van egy harmonikás a színpadon, már eleve irányt és keretet ad az előadás zenei stílusának. Az előadás zenéje egyfajta ötvözete az indulók, a himnuszok és a tangó világának. Hasonlítanak is egymáshoz, mindegyik belülről jön, erős, feszes, tartása van. Ezek nagyon jól tudnak így együtt működni.

Miért fontos, hogy végig jelen legyen a zenész a színpadon? 

C. T.: Ádám tulajdonképpen egy zenebohóc, aki megidézi ezeket a szereplőket, együtt érez velük, aláhúz vagy éppen ellensúlyoz helyzeteket. Kicsit, mint egy régi kornak, a kommunizmusnak, a hitnek a szelleme, közben a naivságnak, a rácsodálkozásnak a megtestesítője. Ebben az anyagias, számító világban ő az, ami a költészet.

S. A.: Ha olvasok egy darabot, már eleve odaképzelem, hallom Tibi muzsikáját. A zenének egyrészt hangulatteremtő, ugyanakkor szituációt erősítő és ellenpontozó szerepe is van, hordozza a karaktereknek bizonyos motívumait, megsegíti a jelenlétet. Minden egyszerre születik.

C. T.: Nagyon sokszor a rendező csak megrendeli a zenét, megmondja hova kell, és én megírom. Abával másképp van. Együtt leülünk a szöveggel és ötletelünk, hogy hol legyen zene, milyen legyen és egy adott ponton kipróbáljuk az ötleteinket. Számomra nagyon különleges az, ahogy Aba meghallgatja a véleményemet, ahogy mindent megbeszélünk.

S. A.: Szeretem igazi alkotótársként kezelni a munkatársaimat. Valamit előre eltervezünk, sok minden próba közben alakul. Nincs rá recept. Prekoncepcióval nem működik. A próbára azzal az érzékenységgel és rácsodálkozással kell bemenni, hogy nem tudok mindent, de sejtek egy irányt, és a többi ott születik meg a színészekkel, a zeneszerzővel, a dramaturggal, a jelmeztervezővel, a díszlettervezővel közösen. Fontos, hogy a díszlet akkor jó, ha nem csak egy keretet ad az előadásnak, hanem a színészek belakják, használják, értelme van. De ez ugyanúgy igaz a zenére vagy a jelmezre is.

C. T.: Pont azt szeretem az előadás zenéiben, hogy nagyon szervesen részei az előadásnak. Nincs az az érzésed, hogy a zene csak azért van, mert meg kell segíteni a jelenetváltást, a térváltás vagy a színészt. A kettő valóban együtt történik és ezért így egyben szeretem a zenéjét.

Számos magyarországi és határon túli társulattal dolgoztatok már. Tapasztaltatok markáns különbséget? 

S. A.: Romániában a színészek nagyobb bátorsággal ugranak bele improvizációkba, szokatlan helyzetekbe. Magyarországon azt tapasztalom, hogy a színészek elemzőbbek, racionálisabbak a felkészülésben. Mindkét munkamódszer működőképes, egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Ahogy már mondtam, nincs recept a színházcsináláshoz.

C. T.: Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy van, aki zsigerből fut neki egy feladatnak, és utána jut el a megértésig, és van, aki csak akkor azután tudja átadni magát a játéknak, ha már érti, mi miért történik. És mindkettő működik.

S. A.: Így van, de ez habitus kérdése is. Függ attól, milyen a társulat kohéziója, mennyire vannak összeszokva, mekkora szereplőgárdával dolgozik az ember. Minél többen vannak, annál nagyobb a szórás. A Bolondok tánca radnótis viszonylatban sokszereplős előadás. Sok a vendég is. Úgy érzem, szerencsés vagyok, jó csapat gyűlt össze.

Az interjút Simon Júlia Annamária készítette.

Kiemelt kép: Sebestyén Aba a Bolondok tánca olvasópróbáján (Fotó: Dömölky Dániel)