Idén szeptember 17-én, vasárnap este adják át a Színikritikusok díjait a budapesti Katona József Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színház társulata által bemutatott gálaműsor keretein belül. A díjról ezúttal megújult rendszerben döntenek a Színházi Kritikusok Céhének tagjai.
A Színikritikusok díjának változtatásait hosszas műhelymunka előzte meg a Céhben, amelyben a tagság kísérletet tett a díjazás szempontjainak finomhangolására. A felmerülő változtatások elfogadásáról vagy elutasításáról a Céh tagsága demokratikusan döntött. 2023-tól kezdve a díj átadásakor egy szimbolikus gesztussal szeretnék kifejezni a független színházi társulatok jelentőségének folyamatos növekedését. Noha a Céh soha nem tartotta kevésbé fontosnak az úgynevezett „minősítéssel nem rendelkező” társulatok előadásait a kőszínházakéinál, ezt az egyenlőséget a jövőben a kategóriák neveivel is szeretnénk kifejezni. Ennek megfelelően az idei évadtól a szavazólapon „Legjobb kőszínházi előadás” és „Legjobb független színházi előadás” kategóriákban lehet majd szavazni a leginkább kiemelkedő teljesítményekre. 2023-tól „hivatalosan” is elismerik a már évek óta jelenlévő tapasztalatukat, amely szerint jó ideje olyan sok és szerteágazó, a létező kategóriákba bele nem férő, kiemelkedő, színházzal kapcsolatos teljesítménynek tanúi, amire nem elég pusztán a régóta létező Különdíj kategória. A jövőben ez a kategória „visszanyeri” az eredeti elképzelés szerinti jelentőségét, és ebben a kategóriában a tagság az évad olyan teljesítményeire szavazhat, amelynek nincs külön kategóriája (pl. bábtervezés, dramaturgiai munka, koreográfia, fordítás stb.). Az évadokon átívelő, progresszív, társadalmi értelemben is jelentős munkát végző társulatok vagy személyek, illetve ilyen előadások a tavaly alapított – és először a Káva, valamint a Kerekasztal színházi nevelési műhelyek által elnyert – Jövő díjat kaphatják meg.
A szavazatszámlálás módjában is történnek változások: teljes értékkel továbbra is azok a tagok szavazhatnak, akik az évadban legalább 90 új, magyar színházi bemutatót néztek meg, de továbbra is lehetősége van szavazni azoknak is, akik 90-nél kevesebb, de legalább 50 új bemutatót tekintettek meg. Az ő szavazatuk a jövőben is kisebb súllyal (feleakkora pontértékkel) esik latba, de kategóriánként az eddigi kettő helyett ők is három szavazatot adhatnak le. A Színházi Kritikusok Céhe azonban hangsúlyozottan nem tekinti véglegesnek a mostani változásokat, folyamatosan dolgoznak azon, hogy a Színikritikusok díja minél jobban tükrözhesse a kortárs színház és a kortárs színikritika folyamatait, éppen ezért nyitottak a további változtatásokra.
Kiemelt kép: A Szeredi Sára által tervezett Színikritikusok díja (Fotó: Színházi Kritikusok Céhe)