“Játékosabb, könnyebb műsort szerettünk volna” – interjú Nagy Fruzsinával és Halas Dórával

A Városmajori Szabadtéri Színpadon hat alkalommal kerül bemutatásra egy különleges, formabontó előadás, amely nemcsak kulturális és művészeti, hanem gasztronómiai élményt is nyújt a közönségnek. A Dalok a kamrából egyedi koncepciójáról beszélgettünk a két rendezővel, Nagy Fruzsina jelmeztervezővel, és Halas Dórával, aki zenei vezetője is az előadásnak.

Melyek azok a karantén alatt megváltozott szokások, amelyekre reflektál az előadás?

Nagy Fruzsina: Azt tudtuk, hogy mindenképpen gasztro témájú előadást szeretnénk, és amikor összeültünk ötletelni, mindig a karantén fele kanyarodott a beszélgetés.  Nagyon izgatnak minket azok a különböző praktikák, amiket eddig senki nem csinált, de a karantén alatt mégis elkezdtük művelni. Hirtelen mindenki pék lett, és nemcsak kenyeret sütött, kovászt is nevelgetett, az emberek megosztották egymással ezeket a tapasztalataikat. Trendi lett a kimchi savanyítás, sok újlipotvárosi hipszter ezt csinálta. Ilyen és az ehhez hasonló változásokat akartuk feldolgozni.

Halas Dóra: A karantén alatt minden megváltozott, az életünk minden szegmense, így az étkezés is. Amikor elkezdtünk a korábban kitalált gasztronómia témájával foglalkozni, nem tudtunk a karantén előtti időszakhoz nyúlni, mert túl nagy becsapás lett volna.

Ti is elkaptátok ezt a fonalat vagy csak figyeltétek a környezeteteket?

N. F. : Én a 3. kategória vagyok, a balkonkertész. Ennek a praktika mellett az is célja volt, hogy az ovis kislányomnak elmagyarázzam, hogy lesz egy magból palánta, majd bokor, végül paradicsom. Ami viszont teljesen beszipkázott, az a sütemény sütés. És persze én is elkezdtem posztolni fotókat a jobban sikerültekről. Korábban nem voltam ennyire sütős, a palacsinta az erősségem, imádom dobálni is, de most ipari mértékben űztük a kislányommal közösen. Először csak normál recepteket készítettünk, aztán semmilyen szabályt nem követve, abból próbáltuk meg kihozni a legtöbbet, ami otthon fellelhető volt. Ez hol jobban, hol rosszabbul sikerült, cserébe viszont jól elkezdett hízni az egész család, így tudatosan abba kellett hagyni. (nevet)

H. D.: Kicsit más lett minden, ahogy Dóri, én is a  balkonkertészetbe fogtam, a férjem pedig – a karanténtól függetlenül – évek óta isteni kimchit készít.

Mautner Zsófi az előadás gasztronómiai konzulense, ő hogy került a képbe? 

N. F.: Zsófi ismert gasztro-blogger, mellesleg Dóri sógornője. Ők a családjukban nagyon nagy hangsúlyt fordítanak a főzésre, én inkább csak hobbi szakács vagyok, az egyetlen házimunka, amit szeretek és kikapcsol, az a főzés. Utána mosogatni már gyűlölök.

H. D.: Nekem a gasztronómia a mindennapi élet része. Egyrészt beházasodtam a Mautner családba, akiknek a vasárnapi családi ebédjeit eleinte csodálattal figyeltem, a mai napig képesek órákon át ételekről, nyersanyagokról, beszerzési helyekről beszélgetni. Másrészt a saját kis családomon belül is a nap legfontosabb része a közös étkezés, a fiainkkal születésük óta együtt ülünk le enni, ha tehetjük, napi háromszor, nem rohangálunk, nem nézünk tévét evés közben (kivéve hétvégén), ez a mesélés ideje.

Hamar megnyertétek Zsófit a feladatra?

N. F.: Igen, Zsófi egy rendkívül nyitott és kreatív személyiség, szerintem ő is egy alkotóművész. Szenvedélyes és megszállott, mint mi Dórival, szerintem ez nagyon jó kombináció. Sokat beszélgettünk, Zsófi is hozott ötleteket, új kifejezéseket, rengeteg praktikát tanultunk tőle, amit eddig nem ismertünk. Izgalmas kollaboráció lett, én hiszek abban, hogy a mai világban már összművészeti produkciókra van szükség. Annyira felgyorsult minden, hogy azt látom a nézőkön, hogy ha nincs egy előadásban például vetítés, vagy élőzene, akkor kis túlzással snassznak számít.

A bor miért lett fontos elem az előadásban?

N. F.: A megváltozott szokásainkhoz a “karantén-alkoholizmus” is hozzátartozik, ami felbukkan az előadás végén is. Az ötleteléseink során jött elő, hogy mivel nyár este lesz, kössük össze egy borkóstolóval. A borok is illeszkednek az egészhez, Fejérvári Gergő sommeliert is azért választottuk, mert irodalmárként ugyanolyan szenvedélyes a borászatban, mint mi a saját területünkön.

Hogy kell elképzelni a Városmajor színpadán, nézőterén az előadást?

N. F.: Felrúgunk minden szabályt, a saját szabályainkat is, mert nem merőlegesen, hanem párhuzamosan lesz a kifutó a nézők előtt, a színpad szélét használjuk csak. Az új nézőtér eleje teljesen mobil, azt kiszedjük és borozó hangulatot fogunk varázsolni asztalokkal. Célunk egy könnyed, nyáresti borozgatás, amihez társul egy minőségi, művészi kísérő projekt. Először szabadtérre képzeltünk az előadást, de praktikus okokból bekerült a sátorba. Amennyire tudjuk és lehet, megnyitjuk a sátrat, hogy a természet közelsége is meglegyen. Intimebb lesz a közeg 150 főnek, és mivel nincs helyjegy, az első szerencsés 75 néző tud elől az asztalokhoz leülni, ezért érdemes időben érkezni.

A rajongóitoknak okoztok meglepetést az előadással?

N. F.: Kíváncsian várjuk, hogy fogják lereagálni, ha ők azt a fajta minden pillanatra precízen kitalált és összerakott komplex valamit keresik, amit eddig csináltunk, de ez direkt nem olyan. Játékosabb, könnyebb műsort szerettünk volna.

A humor gondolom ebben is fő motívum lesz?

N. F.: Igen, ebben is lesz nagyon sok vicces dolog, és meglepetés is, mert azért nem tudunk kibújni a bőrükből.

Rendhagyó előadáshoz rendhagyó jelmezek dukálnak, Fruzsi, mesélnél ezekről?

N. F.:  A Képzőművészeti Egyetemen tanítottam a látványtervezők másodéves osztályát, amikor kitört a covid idei hulláma és világossá vált, hogy nem tudok gyakorlati maszkkészítő órákat tartani. Ezért bevontam őket is a tervezésbe, néhány jelmezemhez ők tervezték és készítették a fejdíszeket. Van olyan ruha, amibe például 80 borospohár van beleragasztva. Az ilyen kísérleti jelmezeknél a tervezés és kivitelezés során csomó váratlan dolog jön elő, amit meg kell oldanom. A borospoharaknál is az  történt, hogy amikor beleraktuk a 80 poharat, szinte mindegyiknek máshogy volt a súlypontja, össze-vissza álltak. Nagyon sokat agyaltam, és végül horgászólmot építettem bele, tehát minden egyes pohár ki van egyensúlyozva. Most pont úgy állnak, ahogy megálmodtam, viszont ettől ötször nehezebb lett a szoknya. Az a csodálatos ebben a szakmában, és azt élvezem a legjobban, hogy nem létező ruhadarabokat hozok létre, unortodox technikával, semmiféle szabályt nem követve, de a végén mégiscsak valami izgalmas és látványos dolog kerekedik ki belőle.

Mikor kezdtetek el a darabon dolgozni?

N. F.: Amikor csinálunk egy catwalk koncertet, ahol a zene és az élő ének ugyanolyan hangsúlyos, mint a jelmezek, mindig valami tematikára fűzzük fel. Ez se nem koncert, se nem színház, se nem divatbemutató, hanem mindenből egy kicsi. A Soharóza egy kísérleti kórus, elsősorban hús-vér emberek és amatőr énekesek, akikkel, sokkal kevesebbet vagy kevésbé intenzíven lehet próbálni, mint egy társulattal. Emiatt jobban ki kell húzni a próbafolyamatot, egy ilyen projektet el kell kezdenünk fél-egy évvel a premier előtt. Mindent szívvel, lélekkel csinálunk, és ez általában átjön a közönségnek is.

Hogy osztjátok meg a munkát?

N. F.: Párhuzamosan kezdünk el dolgozni, Dóri szerzi a zenét, a kórussal csapatban dolgoznak, gyűjtik a zenéket, dalokat, hangulatokat, ezeket átszűri, megkomponálja, és utána jön Bartha Márk, aki az elektronikát alárakja. Ezzel párhuzamosan én meg a jelmezeket csinálom.

H. D.: Nálunk a zeneválasztás mindig nagyon esetleges. A főkoncepció alapján először jeleneteket, altémákat gondolunk ki, általában közösen Fruzsival és a kórustagokkal. Az egyes altémákhoz pedig kollektív brainstorming és játékok segítségével keresünk zenéket. A sok összegyűjtött ötletből szemezgetek én, szerkesztek, átírok, komponálok, az egész olyan, mint egy kollázsmunka. A Dalok a kamrából esetében is ez történt: a különböző nemzetiségű büfék ételkihordóinak például az adott nép zenéjéből kerestünk “büfépop” számokat, de volt olyan, amit maga az énekes (Zámolyi Eszter) talált ki, a magyar nép- vagy műzene mintájára, és egy másik kórustag (Al-Farman Petra) írt hozzá szöveget a rántott húsról. A Desszert szépségversenyhez érzéki, francia dalt kerestünk, így esett a választás egy Ravel műre, amit aztán összemosunk egy 1930-as évekbeli “close harmony” zenével az amerikai The Boswell Sisters-től. Van itt minden.

Kiket vártok az előadásra?

N. F.: Akik szeretik a zenét és a látványt, illetve nyitottak egy új műfajra. Mivel borkóstolás  is van, természetesen azokat is, akik szeretik a bort és egy kellemes nyári estére vágynak. Reméljük, hogy egy másik réteget is be tudunk vonzani, akik egyébként nem biztos, hogy beülnének egy előadásunkra.

Helyszínként kifejezetten a Városmajort képzeltétek el?

N. F.: Tavaly meghívták két előadásunkat, a Tabu kollekciót és Az Ügyet, ezek nagyon jól sikerültek. Az új vezetőséggel hamar megtaláltuk a közös hangot, Peremartoni Krisztina művészeti tanácsadó pedig régi rajongónk.

Sok munka és energia van az előadásban, mi lesz a sorsa később?

N. F.: Elraktározzuk és reméljük, hogy lesz rá igény a későbbiekben is, például szüret idején. De a borkóstolós részt ki is tudjuk belőle venni, úgy pedig kisebb rendezvényekre vagy céges programokra is szívesen elvisszük.

Mi a következő nagy dobásotok?

N. F.: Egy nagy, nemzetközi projektet csinálunk jövőre, azt már egy éve készítjük, oda a V4 országaiból is bevonunk tervezőket, közreműködőket. Annyit elárulhatok, hogy a volt kommunista éra inspirálta.

kiemelt kép: részlet a Dalok a kamrából előadásból (fotó: Nagy Gergő)