Járvány, háború, szerelem – Megnéztük a Dekameron 2023-at

Március 11-én tartották a Budapest Bábszínház legújabb előadásának, a Dekameron 2023-nak a bemutatóját, amelyre nemcsak a teátrum történetének egyik legnagyobb vállalkozásaként, hanem a 2000-es évek magyarországi színjátszásának mérföldköveként is tekinthetünk.

A Budapest Bábszínház is azon színházak közé tartozik, akik soha nem elégednek meg az elért eredményekkel, hanem azokat folyamatosan meg is akarják ugrani. Nagyszínpadi bemutatóik közül minden évadban kiemelkedik egy, amely a korábbiaktól nagyobb vállalkozásnak tekinthető – elég csak a Holdbeli csónakosra (2019) vagy a Helló, Héraklész!-ra (2021) gondolni. Emellett kiemelten nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a köztudatba is beépüljön: a báb nem korosztály, hanem műfaj. Erre való törekvéseik már Meczner János igazgatása alatt is megmutatkoztak, Ellinger Edina – aki 2020 óta tölti be a Budapest Bábszínház igazgatói posztját – pedig hasonlóan erős küldetéstudattal rendelkezik. Az utóbbi években bemutatott felnőttelőadásaik – úgy mint a 2018-as A vihar, a 2021-es A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda (habár ez már gimnazistakortól ajánlott) vagy a 2022-es Frankenstein – népszerűsége is bizonyítja, hogy jó úton járnak. Eljött hát a pillanat, hogy hosszú idő után a nagyszínpadon is megmérettesse magát egy ilyen produkció.

Ha már lúd, legyen kövér! – feltehetőleg ez járhatott a vezetőség szemében, amikor műsorra tűzték a Dekameron 2023 című előadást. 1348-ban, egy világjárvány idején tíz fiatal vidékre menekül a pestis elől. Bezárkóznak, várnak, és történeteket mesélnek, hogy elüssék az időt – ez Boccaccio Dekameronjának alaphelyzete. Közel hétszáz évvel később, 2023-ban – egy világjárvány idején, egy háború és egy válság árnyékában – mindannyian ismerjük ezt az állapotot. Erre pedig a művészetnek reflektálni kell, de az alkotók szándéka az volt, hogy ez ne a megszokott módon történjen. Felkértek hát 10 kortárs magyar szerzőt (nem csak a drámairodalmi életből), hogy írják meg saját Dekameron-történetüket – ezekből állt össze a Budapest Bábszínház új előadása.

A darab színpadra állítását Szikszai Rémusz vállalta magára, aki a fentebb említett A vihar kapcsán már dolgozott a teátrumban, de előszeretettel nyúl bábszínházi elemekhez más darabjaiban is (Radnóti Színház – A párnaember, tatabányai Jászai Mari Színház – Jógyerek képeskönyve). Szikszai nemcsak a rendezést, hanem a tizedik, a kerettörténet megírását is vállalta. Az előadás helyszínéül egy reptér váróterme szolgál, amelynél jobb helyet el sem tudnánk képzelni, ha az emberiség és a gondolatok sokszínűségét akarjuk prezentálni. „A reptér lett a tökéletes helyszín: itt mindenféle ember megfordul, bejön, majd kimegy, és soha nem tudhatjuk, hogy mit cipel a bőröndjében – akár átvitt, akár valódi értelemben. Az a férfi, akit látunk, lehet, hogy az ukrán frontról jön haza vagy éppen a feleségét csalta meg. Az egyes történetek között nonverbális reptéri jeleneteket is fogunk látni, ebbe szőttünk bele mindenféle abszurdot és kultúrtörténeti asszociációt. Ez a burjánzás lesz az egység, igazi vizuális és intellektuális orgiára kell készülni” – mondta el egy korábbi beszélgetés során Gimesi Dóra bábdramaturg. Az említett nonverbális jelenetek már önmagukban külön kiemelést érdemelnek: nemcsak a színészeket érdemes figyelni, akik hol parodisztikusan, hol realistán, hol pedig elég absztrakt módon ábrázolnak bennünket, várókat és utazókat, hanem a kivetítőn közvetített reklámokat is, amelyek a nyelvi humornak köszönhetően kiváló szórakozást tudnak nyújtani. És akkor még nem beszéltünk a kulturális utalásokról, hiszen ezen a helyen még akár Vénusz születésének is tanúi lehetünk – de ez csak egy a sok közül.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogyan áll össze egy nagy egésszé ez a tíz (a kerettörténetet nem számítva kilenc) egymástól függetlenül megírt történet? A válasz az, hogy sehogy. Bizonyos gondolatiság mentén ugyan lehetne párhuzamot vonni, de nem érdemes, hiszen az alkotók szándéka sem az volt, hogy megalkossák az új Felhőatlaszt vagy hogy Christopher Nolan nyomdokaiba lépjenek az összefüggések és bonyodalmak halmozásával. Itt stílusában, technikájában, mondanivalójában teljesen különálló történeteket kapunk, amelyből mindenki csemegézhet a saját ízlése szerint. Olyan ez, mint amikor egy antológiát olvasunk: vannak gyengébb és erősebb sztorik, de hogy kinek melyek lesznek ezek, az már a befogadón múlik.

Jó magam úgy ültem be az előadásra, hogy a felkért szerzők nevét ismertem csupán, de azt, hogy melyik történetet ki írta, szándékosan kerültem. Egyrészt nem akartam, hogy bármiféle előítélet befolyásoljon, másrészt érdemes volt megtippelni a végén, hogy az egyes művek kinek a fejéből pattantak ki. A leendő nézőt is buzdítom erre a „játékra”, így aki szeretné, hogy mindez meglepetésként érje, ugora át ezt a bekezdést, amelyben egy-egy mondattal kitérek a történetekre. Az előadás Jászberényi Sándor orosz-ukrán háborúra reflektáló írásával (Magok) kezdődik, amely tökéletesen megalapozza a hangulatot. Závada Péter Levél Mantovába a veronai karanténból műve egy, a Rómeó és Júliából vett alaphelyzet kissé filozofikus továbbgondolása, Székely Csaba pedig a tőle megszokott fekete humorral gondolkodtatja el a nézőt (Saját kis koronavírusunk). Parti Nagy Lajos Sybles és fiájában egy különös vallatásnak lehetünk tanúi, Háy János az Istenháta című háromrészes krimisorozata pedig egy móriczi világba kalauzolja el a nézőt – egy faluban gyanúsan sok férfi vet önkezével véget az életének. Tasnádi István és Gimesi Dóra mindketten az ókorhoz nyúlnak vissza: előbbi a Numidák történetével egy országhatárért való versengést mutat be, utóbbi pedig Odüsszeusz összes szerelmét és szeretőjét hozza egy tető alá (O. hazatér továbbáll). Fábián Péter Hiddel Bélája egy zenés darabba oltott társadalomkritika, O. Horváth Sári írása (Lehet, hogy ez az utolsó) pedig a jegesmedvék és császárpingvinek harcába, valamint egy haldokló világba enged bepillantást.

Nincs tehát egyetlen olyan műfaj sem, amelyet ne vonultatna fel a Dekameron 2023, ehhez pedig technikai sokszínűség is dukál. Szinte mindegyik történet egy-egy teljesértékű előadással ér fel, amelyek mind más és más bábtechnikát használnak: a kesztyűs- és pálcás bábtól kezdve, a maszkos játékon, a bunrakunm az óriásbábon és a feketeszínházon át az árny- és tárgyjátékig mindent felvonultat – sőt még ennél többet is. Külön ki kell emelni Hoffer Károly bábtervező nevét, akinek ismét fantasztikus alkotások kerültek ki a kezei alól. Személyes kedvenceim között szerepelt az első történet öregasszonya, az Istenháta bunraku bábjai (egyikükben Mads Mikkelsen vonásai egészen pontosan kivehetők), valamint Odüsszeusz megjelenítése.

A színészek egyszerre tudják megcsillogtatni báb és prózai színjátszási képességeiket is, ráadásul az alkotók arra is kiemelt figyelmet fordítottak, hogy minden korosztály képviseltesse magát. Bartha Bendegúz és Podlovics Laura frissen diplomázott művészek, őket követi korban Barna Zsombor és Spiegl Anna, a régebbi motorosok között találjuk Ács Norbertet, Ellinger Edinát, Hannus Zoltán, Kovács Juditot, Pallai Marát, Pethő Gergőt és Tatai Zsolt, az igazán nagyokban pedig Blasek Gyöngyit és a társulathoz vendégművészként visszatérő Fodor Tamást tisztelhetjük.

Nehezen lehetne megfogalmazni a Dekameron 2023 nagyszerűségének mibenlétét: egyfelől egy átfogó képet ad arról, hogy hol is tart a mai magyar bábszínjátszás (kiemelkedően professzionális szinten), hogy mennyire sokrétű és –színű ez a műfaj, másfelől felvonultat tíz remek kortárs magyar szerzőt és egy olyan társulatot, akik képesek 3 és fél órán keresztül ámulatba ejteni a nézőket, megmutatva, hogy bábszínházban semmi sem lehetetlen. Kétségtelen, hogy a premier közönsége egy színháztörténeti esemény megszületésének lehettek tanúi – az előadásra pedig egy hosszú évekig tartó sikerszéria vár. Csak legyen lehetőség játszani, mert úgy tűnik, a színház évek óta nem tud mellé nyúlni a darabválasztás terén, így a repertoár egyre csak bővül – de levenni szinte semmit nem lehet.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Dekameron 2023 előadásból (Fotó: Piti Marcell)