Tavaly januárban azzal a céllal indította útjára az Itt és Most Társulat saját fesztiválját, hogy annak segítségével hidat képezzen a színház, a zene és az irodalom kedvelői, illetve művelői között. A Startfeszt idén is megrendezésre kerül, a január 10-én kezdődő 3 napos eseménysorozat programjai között minden generáció megtalálhatja majd a számára legizgalmasabbat, hiszen lesznek előadások, irodalmi délután, társasozás és workshop is.

A fesztivál helyszíne ezúttal is a Ráday utcai Itt és Most Közösségi tér lesz, ahol a számos esemény ingyenesen lesz majd látogatható (regisztráció szükséges). A változatos programok között szerepel egy premier is, a társulat Mementó címmel mutatja be új és formabontó megoldásokból építkező előadását. A Startfeszt hívószavai idén sem változtak, ezek a #közösség, #elfogadás, #kaland, és az #inkluzivitás, a társulat tagjai várnak mindenkit szeretettel, aki úgy érzi, hogy ezek az értékek számára is fontosak.

Kiemelt kép: Az Itt és Most Társulat (Fotó: contextus.hu)