Januárban lesz utoljára látható az Egy csók és más semmi című operett a Thália Színházban.
Eisemann Mihály, Halász Imre és Békeffi István romantikus, zenés vígjátékát 2019 októberében mutatták be a Thália Színházban. A jól ismert operett egyik főhőse Sáfrány, a sztárügyvéd, aki mindenhez ért, amiben szerelem van. Ahhoz meg főleg ért, amiben pénz is van. A szerelmesek viszont, sajnos, nemigen értenek egyikhez sem. Például meddig érdemes várni egy házasságban a nászéjszakára? Hányszor találkozzunk véletlenül, hogy biztos legyen: ez a végzet? És milyen bonyodalmat tud megoldani az ember, aki még baleknak is alkalmatlan?
A Thália Színház az alábbi gondolatokkal búcsúzik az előadástól: „Mi több dolog miatt is nagyon szerettük. Például, mert Juronics Tamás rendezte, és a vele való munka kreatív, igazán kihívásokkal teli és mégis csodálatosan nyugodt, jó hangulatú volt. Mert Vida Péter kisujjában van ez a műfaj és Sáfrány szerepében zseniális! Mert Molnár Piroskát operettben (is) színpadon látni, igazi ajándék. Mert Mórocz Adrienn és Hevesi László párosa, tényleg igazi páros – hisznek, bíznak egymásban. A próbafolyamat alatt kiderült, hogy nagyszerűen működnek együtt. Mert ebben a darabban állt először a Thália Nagyszínpadán Mentes Julcsi, aki csodálatos tehetség. Olyan elegánsan játssza a gazdag úrinőt miközben gyönyörűen énekel, hogy egyszerűen oda kell rá figyelni. Mert Zayzon Zsolt, akit saját elmondása szerint rettenetesen feszélyez, ha táncolnia kell és még jobban, ha énekelnie, az előadásban mégis olyan laza, magabiztos és sármos – mindenkit levesz a lábáról. Mert a pletykás hölgyek, a megcsalt férj, a kicsit szétszórt bíró, tényleg minden figura – nem is beszélve a korszakról és a stílusról – nagyon szerethető.”
Az Egy csók és más semmi januárban még két alkalommal, 18-án és 19-én lesz látható Mentes Júlia Virginia, Zayzon Zsolt, Vida Péter, Molnár Piroska, Hevesi László, Mórocz Adrienn, Tamási Zoltán, Nagy Viktor, Gubás Gabi, Hunyadkürti István, Udvarias Anna és Tóth Eszter szereplésével. Az előadás zenei vezetője Dinyés Dániel, rendező-koreográfusa Juronics Tamás.
Kiemelt kép: Mentes Júlia és Zayzon Zsolt az Egy csók és más semmiben (Fotó: Zsigmond László)