Fergeteges szilveszteri bulival búcsúztatta az óesztendőt a Várkert Bazár a Be Massive jóvoltából, majd a Budapest Bár ünnepi koncertjével, meghitt hangulatban köszöntötték az újesztendőt. Ezen túl az év első havában látható lesz A tizennégy karátos autó koncertszínházi produkció, a Rejtélyes Történelem sorozat ezúttal a Monarchia gyarmatainak nyomába ered, majd január 22-én válogatott irodalmi eseményekkel ünneplik a magyar kultúra napját.
December 31-én, az év utolsó éjszakáját a Be Massive csapat búcsúztatta: Metha, Dubecticut, Lenny Lenoks, Blas, Robert Makai, Secret Factory felelt a zenéért és a fantasztikus hangulatért. A Be Massive közel két évtizede Budapest egyik legnevesebb elektronikus zenei partysorozata, amelyet az állandó megújulás és a maximális minőségre való törekvés jellemez. Január 1-én a Budapest Bárral köszöntötték az újévet. Új lendülettel, részben megújult repertoárral és természetesen a régi kedvencekkel várta vendégeit a zenekar Farkas Róbert vezetésével, valamint Behumi Dóri, Németh Juci, Frenk, Keleti András, Szűcs Krisztián és Mező Misi. Január 19-én a Rejtélyes Történelem sorozat kevésbé ismert, vagy sokszor ismertnek vélt, ám tévhitekkel övezett történeti témák nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt válogatott témáit. A házigazda Katona Csaba ezúttal Csaplár-Degovics Krisztián történésszel azokat a kolonizációs összefüggéseket tárja fel, amelyek a Monarchia törekvései voltak a Balkánon és szerte a világban.
A Várkert Irodalom Aposztróf sorozata különleges évfordulóval indítja az újesztendőt. A magyar kultúra napját ünnepeljük január 22-én, hiszen Kölcsey éppen ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. De vajon mennyire ismerjük a ma már kívülről fújt sorok történetét? Mit üzen nekünk ma, 200 év elteltével? A zenés irodalmi esten Juhász Anna irodalmár Becze Szilviával beszélget a versről, de vendég lesz Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Szervét Tibor színművész és a Budapesti Filharmóniai Társaság zenészei is csatlakoznak. Szintén 22-én délelőtt egy jól ismert magyar népmese, A só feldolgozásával várják a gyerekeket egy interaktív bábos előadásra, délután pedig Szabó Magda fordulatos életét tárja elénk a Szelíden és szilárdan című előadás. Az írónőt játszó Gajdó Delinke színművész szerint Szabó Magda olyan ember volt minden gyengeségével, gyengédségével, erejével, hitével és nyitottságával, rejtelmességével, akit nem lehet nem szeretni, és nem lehet nem megmutatni minél több embernek.
Január 28-án az utánozhatatlan humorú Rejtő Jenő írói fantáziája kel életre koncertszínházként A tizennégy karátos autó előadásában. Több generáció kedvenc regényírója egy olyan zenekart is megihletett, amely stílusával, zenei sokoldalúságával minden korosztályt elbűvöl: az előadás kulcsjeleneteihez a Budapest Bár zenészei és a kitűnő dalszerző, Szűcs Krisztián írtak dalokat.
Az eseményekről részletesen a Várkert Bazárt oldalán lehet tájékozódni.
Kiemelt kép: Budapest Bár (Fotó: Erdélyi Gábor)