Közel kétszáz programmal várja a látogatókat a Szegedi Ifjúsági Napok, mindössze négy nap alatt. A hazai pop-rock-rap élvonala mellett a nemzetközi sztárok is képviseltetik magukat a Szegedi Partfürdő területén augusztus 28. és 31. között. 2003 óta jelentkezik a legnagyobb múltú hazai fesztivál a Tisza partjáról, ahol a jól ismert és sikeres előadók mellett minden évben feltörekvő, új zenekarokat és előadókat is bemutatnak.
Zara Larsson nyitja a Coca-Cola SZIN szerdai napját, aki 2015-ben vált világszinten ismertté a Lush Life című slágerrel, de már 2008-ban, 10 éves korában megnyerte a Britain’s Got Talent svéd verzióját. A magyar közönség először a SZIN-en hallhatja legújabb lemezének, a Venus-nak dalait. Hazai kedvenceink közül jelen lesz Rúzsa Magdi, Dzsúdló, a Follow The Flow, KKevin, a Fish!, az Analog Balaton, az Aurevoir, a Blahalousiana, a Hűvös, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Margaret Island, a Metzker & Friends és a Parno Graszt.
Másnap őket követi Armin van Buuren, a Csaknekedkislány, Lazarvs, a Bëlga, a Valmar, a Carson Coma, Lenkke_, a Honeybeast, de Szalonna és Bandája is. Pénteken fellép a lengyel származású Kamrad, a Wellhello, T. Danny, Krúbi, a Bohemian Betyars, Pogány Induló és Ótvar Pestis, 6363, Bruno x Spacc, K-OSz Disco, Majka, OTL – IBBIGANG x Gyuris. A zárónapon Azariah zenéjére bulizhatunk, de lesz Necc Party, BSW, Bagossy Brothers Company, az Anima Sound System, Beton.Hofi, Gypo Circus, Konyha, Vodka For Kids, Rácz Gergő és Orsovai Reni, ajsa luna és kristoaf is.
A hagyományhoz hűen a SZIN azzal ünnepli Szeged szabad királyi várossá válásának évfordulóját, hogy kedvezményes bérleteket kínál a fesztiválra. A város napja alkalmából a szegedi lakcímkártyával rendelkezők korlátozott számban kedvezményesen juthatnak hozzá a szerdai és pénteki napijegyekhez.
Kiemelt kép: Közel kétszáz programmal vár a SZIN! (Fotó: telekomspots.hu)

