November 18. és 20. között rendezik meg az idei Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált, avagy a Cinemira TEEN-t, a helyszín a Corvin mozi és a H13 közösségi tér lesznek. Az esemény vetítésekkel, jótékonykodással, különleges vendégekkel és díjakkal várja az érdeklődőket.
Az első napon közel ezer középiskolás nézheti meg premier előtt a Cinemira nemzetközi díjnyertes alkotásait és egyúttal filmes felsőoktatási börzét is tartanak. A következő két napon aztán a nagyközönség számára is megnyílik a lehetőség a szórakozásra. Olyan különleges programokra számíthatnak a résztvevők, mint a világhírű magyar rendező, Antal Nimród előadása, valamint az Eufória forgatását is megjárt magyar operatőr is mesél az élményeiről. Aki érdeklődik a filmipar iránt, az kipróbálhatja képességeit egy igazi castingon, animációs filmet forgathatnak, valamint rendezőket és zenészeket (mint Sena, az Analog Balaton és az Anima Sound System) hallgathatnak a videoklipek forgatásáról. Azok pedig, akik online szeretnének alkotni, több influenszertől (Kovács András Péter, Ráskó Eszter és Anzselika Habpatron, vagyis Stefanovics Angéla) is.
Ami a filmeket illeti, megtekinthető lesz a Semmi című Janne Teller-adaptáció, amelyet először betiltottak, majd kötelezővé tettek Dániában. Magyarországon elsőként itt lesz látható a Berlinálén diadalmaskodó A stand up királynője, valamint a többszörösen díjnyertes, az ukrán háború előzményeit bemutató Olga is, amelynek teljes jegybevételét az ukrán Nova Hvylja egyesületnek ajánlották fel a szervezők, hogy így támogassák a húsz év alatti ukrán menekülteket. A fesztivál versenyfilmjeit pedig az Arany-Mókus díjakkal fogják elismerni a diákok szavazatai alapján, a versenyprogramok során összesen 1,5 millió forint összértékű díj kerül kiosztásra.
A teljes programért érdemes meglátogatni a Cinemira TEEN honlapját, jegyeket pedig a Corvin mozin keresztül lehet vásárolni.
Kiemelt kép: Antal Nimród (Fotó: IMDb)