Május 29-én a Müpa óriási, ingyenes gyermeknapi rendezvényére, a Cifra Palota XXL-re a gyermekközönség kedvenc sztárcsapatai mellett Csorba Lóci, Lábas Viki, Vitáris Iván mesehősök bőrébe bújva, a Búgócsiga Zenede, Rutkai Bori Bandája, Laposa Julcsi és zenekara, valamint a Mörk együttes is gyerekekre hangolt produkcióval érkezik.

A Müpa gyermeknapi Cifra Palota XXL rendezvénye megszámlálhatatlanul sok kreatív és kézműves-foglalkozással, szabadtéri játékkal, akadálypályával és koncerttel készül feledhetetlenné tenni a gyereknapot a családok számára. Május utolsó vasárnapján az épület valamennyi szeglete és a Duna-parti tér teljes egészében megtelik programokkal, amelyek között az egészen aprók éppúgy megtalálják a kedvükre való elfoglaltságot, mint az óvodások vagy a kisiskolások. A nap folyamán két alkalommal is jókat mosolyoghatnak a Fesztivál Színházba látogatók a József Attila-díjas író-költő, Szabó T. Anna meséjéből készült, Égigérő muzsika című mesekoncerten, amelynek története azt bizonyítja, hogy figyelemmel és szeretettel még a néha kilátástalannak tűnő helyzetek is megoldhatóak. A magával ragadó előadás szereplőit a hazai zenei és színházi élet krémje kelti életre: Balla Eszter, Dánielfy Gergő, Gubik Petra, Horváth Kristóf „Színész Bob”, Gerendás Péter, Vitáris Iván és Lábas Viki is egy-egy mesehős bőrébe bújik. A csillogó humorú párbeszédekkel tűzdelt kalandos történetet a Lóci játszik zenekar frontembere, Csorba Lóci és a hegedűművész Farkas Izsák vezette nyolcfős zenekar kíséri majd.  

Emellett érkeznek a korábbi Cifra Paloták legünnepeltebb sztárjai is, úgy mint a Búgócsiga Zenede muzsikusai, Laposa Julcsi vidám népi játékaival, Benedek Kriszta a Kerekítő foglalkozással, valamint Rutkai Bori horgolt bábjaival. Ez utóbbi koncertre külön kérik, hogy a gyerekek vigyék magukkal csörgő hangszereiket. Aki mégis hangszer nélkül érkezik, annak a Bélaműhely jó szívvel ajánlja ipari hulladékokból, kimustrált használati tárgyakból, hordókból, csövekből, bicikli- és számítógép-alkatrészekből, teknőkből és serpenyőkből készített hangkeltő eszközeit. A végtelen kreativitással megáldott csapat hangsúlyozottan nem a tökéletes hangzás elérésére törekszik, hanem arra kíváncsi, hogy milyen hangot ad például a slagszax, egy locsolócső és egy útjelző bója összeházasításával új életre kelt tárgy.  

Pillanatkép a Müpa Cifra Palota rendezvényéről (Fotó: Pályi Zsófia)

Az Átriumban elhelyezett színpad előtt a délelőtt folyamán a Szamárfül Projekt brémai muzsikusokról szóló történetét a Pereputty együttes Pirosmalac című népzenés bábjátéka váltja, majd a Superar kórus Dallamdetektívek című interaktív koncertmeséje kínál vidám kikapcsolódást a család minden tagjának. Az önálló aktivitásra vágyó gyerekeket pedig érdekesebbnél érdekesebb kreatív- és kézműves-foglalkozások, érzékenyítő játékos akadálypályák, kosaras körhinta és különböző szabadtéri erőpróbák várják.

A részletes program a Müpa oldalán olvasható. 

Kiemelt kép: Pillanatkép a Müpa Cifra Palota rendezvényéről (Fotó: Müpa)