Január 17-én vette kezdetét a 47. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál, amelyen ebben az évben is a világ legjobb cirkuszművészei szállnak versenybe: a 10 napos esemény programjába olyan produkciók is bekerültek, amelyeket a magyar közönség is láthatott már a Fővárosi Nagycirkusz jóvoltából.
Látható lesz Monte Carlóban a Triple Breath magasdrót száma, Wolfgang Lauenburger kutyaszáma, valamint a Chinese National Acrobatic Troupe bicikliszáma. Utóbbi korábban a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is nagy sikert aratott. A New Generation elnevezésű programban szerepel Dmytro Onyschenko kilencéves artista, aki a Fővárosi Nagycirkusz február 8-án induló Cirkuszherceg – Egy bohóc kalandjai a jövővel című műsorának egyik fellépője is lesz.
A nemzetközi rendezvény megnyitóján tartotta éves közgyűlését a Cirkusz Világszövetség (Fédération Mondiale Du Cirque – FMC) és az Európai Cirkuszszövetség (European Circus Association- ECA). Magyarországot Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója képviselte. A tájékoztató szerint Helmut Grosscurth, a szövetség ügyvezetője méltatta a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál részeként megrendezett Cirkusz, oktatás, örökség nemzetközi szakmai konferenciát, valamint a Csodálatos cirkuszvilág nemzetközi cirkusztörténeti kiállítást. Az ügyvezető szerint ezek az események az elmúlt időszak kiemelkedő szakmai programjai közé tartoznak, erősítve a cirkuszművészet kulturális és történeti jelentőségét.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválról (Fotó: jegyekitt.hu)