Március 7. és május 18. között izgalmas régészeti leleteket láthatunk a szentendrei MűvészetMalom Folyó szeli ketté című kiállításán, amely az elmúlt tíz évben Pest vármegyében végzett kutatásokon találtakat mutatja be. A kiállított leletanyagok széles spektrumon mozognak: a paleolitikumtól kezdve, a római- és avarkori időszakon át a középkori kovácsmesterek kalapácsa alól kikerült tárgyak együttesen segítenek, hogy betekintést nyerjünk a korabeli emberek életébe.

A kiállítás bővelkedik az elmúlt tíz évben feltárt kuriózumokban. A Pécel mellett talált, nagytermetű gyapjas orrszarvú, melyet megkövült állapotban őrzött meg a föld, több mint húszezer éves, de nem is ez a ritkaság, hanem hogy az állat feldolgozását is nyomon követhetjük a segítségével: a csontváz harmada mellett hét pattintott kőeszközt, köztük a vadászat során használt hegyeket és a tetem feldarabolására alkalmas, éles, obszidiánból készült pengéket találtak. Különlegességét pedig az adja, hogy ez a kevés jól dokumentált hiteles feltárásból származó gyapjas orrszarvú leletek egyike.

Látványos leletegyüttes a több mint hétezer darab éremből álló kincs, melyet a középkori Vatya településen egy perselynek átalakított, festett cserépkorsóban fedeztek fel a kutatók, ahova az 1526. évi török hódítások idején rejtették el azokat. A kiállításban jelentős szerephez jut Szentendre és térsége, amely a terem közepén, a szimbolikusan ábrázolt Duna folyó mentén jelenik meg. Kiemelt helyet kap a város egyik legizgalmasabb lelőhelye, ahonnan Ulcisia Castra római katonai táborának leletei kerültek elő.

A kiállítás a Dunakanyar napjainkban lakott nagyvárosainak térségeiben, a Budai- és Visegrádi-hegységben, a Pilis és a Börzsöny magaslati vidékein, a Zsámbéki-medencében vagy a Pesti-síkság alföldi régióiban talált számos különböző régészeti korszak emlékét mutatja be. A tárlathoz kétnapos szakmai konferencia kapcsolódik, amelyet a MűvészetMalomban, március 6-án és 7-én rendeznek meg.

Kiemelt kép: A Duna a Prédikálószék felől (Fotó: Barta Nándor)