Ismét izgalmas kiállítás nyílt az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központban: a Bardo című tárlat a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjasok 2024-es beszámoló kiállítása, amely a fiatal képzőművészek legfrissebb alkotásait egy közös gondolati ívre fűzve mutatja be.
Dr. Jusztusz Noémi és Sipos Tünde kurátori koncepciójának középpontjában az emberi lét különböző állapotai állnak, az élet és halál közötti átmenetek szimbolikus feldolgozásával. A Petőfi Kulturális Ügynökséggel közös szervezésben megvalósult kiállítás március 30-ig látogatható a HAB kiállítótereiben. A „Derkó” közel hetven éve támogatja a 35 év alatti kiemelkedő tehetségű képzőművészeket. A Magyar Kultúráért Alapítvány megbízásából és a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) által meghirdetett ösztöndíj nem csupán az alkotómunka anyagi feltételeit biztosítja, hanem fontos szerepet játszik a kortárs művészeti utánpótlás támogatásában és a fiatal művészek pályájának megalapozásában is.
A HAB-ban megvalósuló jelenlegi kiállítás a Tibeti Halottaskönyvből ismert „bardo” fogalmára épül, amely eredetileg a halál utáni átmeneti állapotokat írja le. A tárlat azonban nem szoros értelemben követi ezt az értelmezést, hanem tágabb gondolati síkra helyezve az emberi létezés fordulópontjait és belső változásait, az átlépés aktusait vizsgálja. A kiállításon huszonegy fiatal ösztöndíjas művész mutatkozik be.
Kiemelt kép: Sipos Tünde és Dr. Jusztusz Noémi (Fotó: Hungarian Art & Business)