A Néprajzi Múzeumban június 13-ig a női fotográfusok szerepvállalásaival, különböző kerámiákkal, a MaDok-filmek következő filmvetítésén a terekkel, a raktármerülés során pedig a Mesterséggyűjteménnyel ismerkedhetnek meg a látogatók.

A június 4-én a Fókuszban a női fotográfusok című kerekasztal-beszélgetéssel vette kezdetét a Néprajzi Múzeum nyáreleji programsorozata. A résztvevők a női fotográfusok szerepvállalásaival foglalkoztak, továbbá arra keresték a választ, mely társadalmi, vizuális értékmérőkkel ragadhatók meg a globális és privát történetek hátterében alkotó fényképészek művei, és hogyan látja mindezt a kutatói tekintet. Másnap rendhagyó tárlatvezetést tartottak a Kerámiatérben, ahol a Kortárs Közelítések projekt újabb eleme mutatkozott be. Június 8-án, a Kézművesség világnapja alkalmából egy különleges tárlatvezetést szerveznek, amely során a látogatók mélyebben megismerkedhetnek a kerámia készítésének történetével, technikáival és a folyamatos innovációkkal egyaránt.

Június 11-én filmvetítéssel készül a múzeum a MaDok-filmek sorozat részeként, amelynek célja, hogy kutatók, filmesek, művészek és amatőrök a film médiumán keresztül gondolkodjanak kortárs jelenségekről. 2008 és 2009, valamint 2010 és 2011 között kilenc munka készült, a rövidfilmek a városi térről és használóiról, alternatív és underground közösségek működéséről, utolsó pillanatban elkapott eltűnő jelenségekről szólnak, a kétezres évek első évtizedéről, olyan megközelítésekről, amelyek akkor foglalkoztatták az alkotókat. A következő raktármerülésre pedig június 13-án kerül sor, amelynek során a Mesterséggyűjtemény kapui tárulnak fel. A program során a gyűjtemény olyan darabjaival találkozhatnak az érdeklődők, amelyek a tárgyakon túli kutatási, gyűjtési, kiállítási gyakorlat megértéséhez is közelebb vihetnek. 

Kiemelt kép: Mozaikok a Mesterséggyűjteményből (Fotó: Néprajzi Múzeum)