Ismét különleges programokkal jelentkezett a Néprajzi Múzeum a Petőfi Kulturális Program jegyében, projektjükben elsősorban kis településeket szólítanak meg, de a budapesti látogatókat is sokszínű programkínálattal invitálták!

Öt településen indult el a Ráismersz? – Néprajzi helytörténeti klub, melyen a helyi közösségek idősebb és fiatalabb tagjai közösen vettek részt településük igényeihez illeszkedő programon, a Néprajzi Múzeum múzeumpedagógusai a korábbi gyűjtések anyagait vették alapul, ezáltal az etnográfia fő témakörei mentén és a múzeum gyűjteményének példáin keresztül ismertetik meg a térségi sajátosságokat.

Március 27-ig megtekinthető az Ismerd meg és alkosd újra! – Hagyományos mintakincsből új motívum című vándorkiállítás a Komárom-Esztergom vármegyei Süttőn, a Hengerhalom Közösségi Házban. Az utazókiállítás második helyszínére érkezik, középpontjában a Kárpát-medence népi díszítőművészetének megismertetése és annak mai használata áll egy digitális alkalmazás által.

Március 21-től már Hajdúszoboszlón is elérhetővé vált a legfrissebb múzeumkommunikációs tudás a Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása című workshop. Ez a helytörténeti, honismereti, hagyományőrző csoportokat, kulturális intézményeket, pedagógusokat, lokális közösségek vezetőit, egyesületeket, közgyűjteményeket, kulturális és közművelődési intézményeket, valamint a lokális örökséggel foglalkozó közösségi média csoportok működtetőit szólítja meg, akik szeretnék internetes jelenlétüket erősíteni.

Már három vármegyébe eljutott a Kulturális örökség digitalizálását és reprodukálását támogató workshop, melynek keretein belül a sorozatban részt vevő intézmények és kulturális szakemberek kapnak széleskörű tájékoztatást a kulturális javak digitalizálásáról.

A Néprajzi Múzeum nem feledkezik el a budapesti látogatókról sem, a héten jelentkezett a holokauszt 80. évfordulójának alkalmából rendezett programsorozat következő filmvetítése, illetve az érdeklődők megtekinthették a Felrajzolt könyvek sorozat legújabb alkotásának létrejöttét. Március 21-én megnyíltak a Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központjának raktárai, a Raktármerülések program által az egyházi gyűjtemény búcsúfiáival ismerkedhettünk meg, március 23-án tojásfestés volt és a virágvasárnaptól húsvéthétfőig tartó időszakot bemutató rendhagyó előadás, 24-én pedig A kétely felfüggesztése című kiállítás tematikus kurátori tárlatvezetése várta a látogatókat.

Kiemelt kép: A Néprajzi Múzeum tojásgyűjteménye (Fotó: Incze László)