Immár második alkalommal hirdeti meg Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutató versenyét a Fesztivál Akadémia Budapest (FAB). Ezúttal hat régióban és két korcsoportban várják a tehetséges hegedűs és csellista gyerekek jelentkezését április 12-től.
Hat és tizenhat éves kor között, két korcsoportban (6-11 és 12-16 évesek) kutatják majd a talentumokat Szegeden, Kaposváron, Győrben, Budapesten, Miskolcon és Kolozsváron, a nyertesekre értékes díjak várnak majd. A verseny ideje alatt informatív kerekasztal-beszélgetések, mesterkurzusok és koncertek is lesznek, minden esemény díjtalanul látogatható. A Fesztivál Akadémia Budapest célja, hogy a gyerekeket inspirálják, segítsék, a kiemelt tehetségeket pedig kiemeljék és fejlődésüket fokozott figyelemmel kísérjék.
A Fesztivál Akadémia Budapest aranyoklevelet, ’’továbbjutásos/mesterkuzusos” díjakat és tanári különdíjakat kínál, minden FAB verseny egyben mesterkurzus és pedagógus továbbképzés is.
Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész-házaspár a Fesztivál Akadémia Budapest alapítói, kilenc évvel ezelőtt hívták életre a nemzetközi eseménysorozatot, a mesterkurzusokat és a fesztivált. Eddig több, mint 1100 gyermek részesült egyéni mesterkurzusban a Kárpát-medencében és közel 400 tanárral állnak kapcsolatban. A FAB versenyrendszerében három verseny épül egymásra: a legkisebbeket szólítja meg a Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutató, majd 9 és 22 éves kor között vár mindenkit a Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűverseny, melynek döntősei automatikusan meghívást kapnak az egész világra kiterjedő Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyre, mely összdíjazással jár és háromfordulós nagy versenyanyaggal.
Kiemelt kép: Kelemen Barnabás és Kokas Katalin, a Fesztivál Akadémia Budapest alapítói (Fotó: Fesztivál Akadémia Budapest)