Advent első vasárnapján, november 28-án reggel 8 órától ismét megrendezik Székesfehérváron az Újszövetség Maratont, immár kilencedik alkalommal. A négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával Jézus életét idézik meg.

A felolvasáson részt vesz Dr. Cser-Palkovics András polgármester, Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, Spányi Antal katolikus megyéspüspök, Bencze András evangélikus lelkész és Berze János református lelkész. A felolvasások között a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI diákjai lépnek fel, majd a részvevők a hagyományokhoz híven közösen gyújtják meg a színház adventi koszorúján az első gyertyát. Azoknak pedig, akik személyesen nem tudnak részt venni a rendezvényen, élőben követhetik az eseményt a színház facebook oldalán.

A részletes programokról a Vörösmarty Színház oldalán tájékozódhatnak.

Kiemelt kép: A Vörösmarty Színház épülete ( Fotó: Vörösmarty Színház)