Idén április 21-24. között rendezik meg a Teátrum Neked! Fesztivált Zentán, ahol a legkülönfélébb műfajú előadásokkal várják a szervezők az érdeklődőket.

Az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon 2022-ben is ingyenes magyar nyelvű programokkal kedveskednek a színházkedvelőknek: mesejátékkal, vígjátékkal, táncos-zenés gyermekelőadással, monodrámával és szatírával is találkozhatnak az ide látogatók. A Magyar Teátrumi Társaság és a Zentai Magyar Kamaraszínház által közösen szervezett rendezvénysorozaton a gyerekeket a Zentai Magyar Kamaraszínház Tündér Míra című előadása várja, Hedry Mária ökomeséje humorral, tánccal és zenével hívja fel a figyelmet a természet védelmének fontosságára. A fesztivál második napján a Duna Művészegyüttes Hamupipőkéjét láthatják a gyerekek, a Grimm testvérek egyik legismertebb műve a Ghymes zenéjére kel új életre, az érthetőséget pedig az európai népek táncaiból összeállított koreográfia segíti.

A felnőtteket a fesztivál nyitónapján a Karinthy Színház és a Budapest Playhouse közös produkciója, a FAT PIG (Kövér disznó) című vígjáték várja, másnap Bakos-Kiss Gábor Frank Sinatra-estjének lehetnek tanúi a zentaiak. A harmadik napon szintén egy életrajzi eladás, a Polcz Alaine életét bemutató, Teljes lényeddel című monodráma várja a közönséget. A fesztivált a Zentai Magyar Kamaraszínház előadása zárja: a magyar származású Yasmina Reza Művészet című szatíráját állítják színpadra. Az előadás középpontjában a művészet fogalmáról alkotott vélemények ütközése áll, a darab szarkasztikus humorral rántja le a leplet a sznobizmusról, a divat hatalmáról, és eközben mesteri érzékenységgel avat be bennünket egy évtizedes barátság mélylélektani rejtelmeibe.

Kiemelt kép: Balázs Andrea és Pásztor Tibor a Fat Pig című előadásban (Fotó: Karinthy Színház)