2019 tavaszán mutatta be a Vígszínház a Premiert, John Cassavetes filmjének színpadi változatát, melyet a cseh rendező Martin Cicvak álmodott színpadra. Az Eszenyi Enikő, Hevér Gábor és Szilágyi Csenge főszereplésével játszott előadás alapját jelentő angol játékfilm nem tett szert hazánkban széles körű ismeretségre, magyar szinkronváltozat sem készült hozzá, és emiatt a televíziók is ritkán vetítik. Az elmúlt hónapokban több színházi közvetítést is sugárzó M5 azonban augusztus 22-én (21:05) bemutatja Cassavetes alkotását, a színészi lélek és a színházi kulisszák mögé bevezető Premiert, ismét magyar felirattal.
A film főszereplője Myrtle Gordon (Gena Rowlands) egy ünnepelt sztár, akinek viszont nincs családja, férje, gyereke, az ő élete, sőt, lételeme a színház és a siker. “Pályafutása hirtelen fordulatot vesz, amikor szemtanúja lesz egy rajongója véletlen halálának. A tragédia súlyos válságba taszítja a színésznőt, és gyökeresen megváltoztatja az életét. A színház egyre jobban összekeveredik magánszférájával, ezt fokozza, hogy darabbeli partnere (John Cassavetes), aki régi szeretőjét játssza, régebben valóban a szeretője volt; a rendező pedig ugyanolyan atyailag próbál gondoskodni róla a próbák alatt, mint a színházon kívül. Sőt mi több, szerepe szerint egy olyan nőt játszik, aki hasonlóan súlyos lelki válságon megy keresztül. Myrtle először érzi úgy, hogy kikerült a sztároknak járó védett fészekből, és nyitott szemmel csodálkozik a világra, miközben előtörnek eddig elfojtott érzelmei…
Színház a filmben – Cassavetes ezt a bonyolult konstrukciót választotta legösszetettebb filmje keretéül, ahol a nézőpontok megsokszorozódva, gyakran egymásnak ellent mondva árnyalják a krízisből kiutat kereső női lélek portréját” – írják az ismertetőben.
A filmből készült vígszínházas előadásról írt kritikánkat ide kattintva olvashatjátok el. A John Cassavetes alkotásait összegző elemzésünket pedig ezen a linken keresztül érhetitek el.
Kiemelt kép: A Premier (Opening Night) plakátja, részlet (fotó: IMDb)