2021-ben debütált a Musicum Laude elnevezésű rangos énekverseny és mesterkurzus, amelyet idén második alkalommal is megrendeznek Nagyváradon. A Kárpát-medence legnagyobb fiatal énekes tehetségeknek szóló vokális meghallgatására május 9. és június 27. között várják a jelentkezéseket.

“A hang, a tiszta adottság a legfontosabb ezen a versenyen, ami a Jóistentől adatott, és ezt a csodát támogatjuk. Így ez egy szimpózium is, amely esélyt ad a “nagy találkozásokra” mester és tanítványa, operaház és szólistája, énekes és managere között. Ez a legnagyobb segítség egy feltörekvő énekesnek” – vallja Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a verseny megálmodója.

A Musicum Laude kivételes lehetőség a fiataloknak és a tapasztalt előadóművészeknek egyaránt. Egy olyan rendezvény, amely a tehetséget, az éneklés szenvedélyét és a zene szeretetét ünnepli. A szervezők Ioan Holendert, a világhírű opera managert, az operaélet nemzetközileg elismert egyik legnagyobb személyét, a bécsi Staatsoper egykori igazgatóját kérték fel a verseny elnöki posztjára, akinek jelenléte a legmagasabb szakmai garanciát jelenti. A zsűriben a zenei élet további meghatározó nemzetközi képviselői, operaénekes sztárok, casting igazgatók, kiváló rendezők és karmesterek foglalnak helyet, mint például Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, operarendező, aki így fogalmaz: “A tehetségeket keresem, azokat a különleges hangokat, akiket meg lehet mutatni a világnak, és azon vagyok, hogy én mutassam meg őket először.”

Az esemény tíz napja alatt a résztvevőknek kivételes lehetőségük nyílik a tanulásra a mesterkurzusok által, kapcsolatok építésére – akár a legnagyobb színpadokig is eljuthatnak – a zsűri illusztris társaságának köszönhetően. A verseny jelenléti szakasza 2024. július 13. és 23. között zajlik majd, amikor az egyetemisták (18-26 évesek) és a fiatal énekesek (27-38 évesek) három különböző műfajban – Dal, Oratórium és Opera – mérik össze tudásukat és tehetségüket. A megmérettetésre összesen három korosztályban várják a jelentkezőket, a legfiatalabbaknak (15-20 évesek, akiknek még nincs zenei felsőoktatási hallgatói jogviszonyuk) külön kategóriát hirdettek. A verseny lebonyolításának szakmai hátterét a Partiumi Keresztény Egyetem magánének szakának tanárai és diákjai adják. A legkiválóbbak jelentős díjakra és fellépési lehetőségekre számíthatnak a 30.000 euró összdijazású versenyben.

Kiemelt kép: Molnár Levente (Fotó: Zsólyomi Norbert)