November 15-én, pénteken a főváros napja, vagyis Budapest egyesítésének 146. évfordulója alkalmából adott át elismeréseket Karácsony Gergely főpolgármester.

Karácsony Gergely szerint emlékezni és emlékeztetni kell mindenkit arra, hogy Budapest kivételes európai főváros, hiszen azt nem uralkodói hatalom hozta létre, hanem éppen annak ellenére jött létre és szerezte meg fővárosi jogát. Amit 146 évvel ezelőtt vívtak ki maguknak a városlakók, azt most is képesek megvédeni, “mert senki, de senki nem leckéztetheti meg, végképp nem büntetheti meg” a budapestieket azért, mert felelősen kifejezték demokratikus akaratukat – hangsúlyozta a főpolgármester. – “Ha a szabadság ügyét, a közösség valódi ügyévé, összetartó erejévé tudjuk gyúrni, akkor Magyarország fővárosát olyan hellyé tehetjük, amelynek nem kell választania haza és haladás, nemzet és Európa, rend és szabadság között”.

Az elismeréseket még az előző főpolgármester, Tarlós István javaslatára szavazta meg a korábbi közgyűlés, Karácsony pedig teljes szívéből gratulált a díjazottaknak. Keresztes Ildikó és Révész Sándor előadóművészek Pro Urbe Budapest Díjban részesültek. A művészet területén Budapestért Díjat kapott Balázs Péter színművész, Cserhalmi György színművész, Gémes Lajosné Szőnyi Erzsébet zeneszerző, zenepedagógus, karnagy, Keleti Éva fotóművész,  Martonosi György dobművész, Máté Bence természetfotós, Szikora Róbert előadóművész és Tordai Teri színművésznő.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely és Balázs Péter (Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)