Idén immár tizenegyedik alkalommal szervezik meg a Borszerdát a Magyar Nemzeti Galériában. Az intézmény egyik legnépszerűbb programsorozata 2022-ben is várja a képzőművészet és a bor iránt érdeklődő látogatókat: szerda esténként különleges kiállításokkal, izgalmas tárlatvezetésekkel és előadásokkal, élő zenével és borkóstolóval készülnek a szervezők. Az idei Borszerdák témája a legnagyobb művészek köré szerveződik: Csontváry és Gulácsy, Szinyei és Ferenczy, Munkácsy és Mednyánszky, illetve Courbet, Monet és Renoir áll a programok középpontjában.

Idén nyáron több különleges kiállítást is láthat a Borszerdák közönsége: a júliusi esteken megtekinthetik az Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938), a Dancing 1925 – Magyar művészek a párizsi éjszakában, illetve Az Eszmény felé. Belga szimbolista szobrászat a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből című tárlatokat. Szeptember utolsó két szerdáján, 21-én és 28-án is lesz egy-egy esemény, melyeknek középpontjában Maurer Dóra, Fehér László és Hantai Simon, illetve Vaszary János és Rippl-Rónai József alkotásai állnak. Az őszi eseményeken az Etyeki Kúria és a Sauska Borászat mennyei boraival készülnek, az utolsó esten pedig megtekinthető lesz az újonnan nyíló Vaszary: Az ismeretlen ismerős című tárlat is.

Július 6-án a Somszög Pincészet tulajdonosa, Barta Péter tart borkostolót, aki szenvedéllyel dolgozik a tállyai borok népszerűsítésén a Hegyalját meghatározó és világsikerre vivő értékek mentén. 19 órakor Szatmári Judit Anna divattörténész tart előadást az 1920-as évek szórakozásairól és estélyi divatjáról. Mindezzel egyidőben több tárlatvezetésen is részt vehetnek az érdeklődők: Winkler Nóra és Topor Tünde a Vásárol, sportol, dolgozik, fellép? Új nőkép az art deco plakátokon, Balla Enikő az Itáliai utazás, Molnár Brigitta Blanka az Elképzelt tájakon – gótikus hátterek, Krasznai Réka a Magányos festőzsenik – úttörő magyar művészek a 19. században, Király Zsuzsanna pedig A képzelet vidékei – kertek és tájak a századforduló művészetében című kiállításon kalauzolja végig az érdeklődőket.

A zenei aláfestésről Oláh Krisztián zongorista-zeneszerző és Oláh Kálmán szaxofonos gondoskodik, az estet pedig A bor – és ami mögötte van… című előadás zárja: a BorPortré képviselője, Kocsis-M. Brigitta a Somszög Pincészet képviselőjével beszélget.