A tévés Oscarnak is nevezett Emmy keretében minden évben a legjobb sorozatokat, illetve azok alkotóit jutalmazzák, idén sem lesz ez másként. A 74. Emmy-gálát szeptember 12-én rendezik meg, de a technikai díjakat már szeptember elején átadják. A jelöltek listáját azonban már kihirdették, és igencsak erős mezőny gyűlt össze: a legtöbb jelölést – 25-öt – az HBO zászlóshajója, az Utódlás zsebelte be, amit a szintén HBO-s Fehér lótusz és az Apple TV+-on futó Ted Lasso követett 20-20 jelöléssel. 

16 jelöléssel a nagy esélyesek között van a Zendaya nevével fémjelzett Eufória is, amelyről nem csupán a világhírű színésznő miatt beszélünk sokat, hanem az operatőr kapcsán is, hiszen a pozíciót hazánk egyik büszkesége, Rév Marcell tölti be, mind a két megjelent évadon dolgozott. A profi filmest tavaly már jelölték a széria egyik epizódjáért, a Trouble Don’t Last Always címűért, idén pedig újfent ott találta magát a díjra érdemesek között egy másik résznek (The Theater And Its Double) köszönhetően. 

Drukkolunk, hogy a Sára Sándor-díjas operatőr díjjal távozzon a szeptemberi Emmy-gáláról. 

Kiemelt kép: Rév Marcell (Fotó: Kallos Bea/MTI)