Koncert az iskolában néven ingyenesen látogatható, interaktív koncertsorozatot indít diákoknak a Liszt Ferenc Kamarazenekar: a 2022/23-as tanév első félévében tíz fővárosi intézménybe látogatnak el, és adnak élményközpontú, ingyenes komolyzenei koncerteket a tanulóknak.

A Koncert az iskolában program keretein belül – amelynek első koncertje október 11-én lesz – igazi interaktív élményre számíthatnak a fiatalok. Az általános- és középiskolásoknak szóló koncertprogram összeállításánál fontos szerepet kap a zeneművek történeti hátterének ismertetése is, illetve az, hogy a gyerekeket játékos aktivitások segítségével vonják be az előadásba. Mivel a diákok maguk is a koncert szerves részévé válnak, sokkal közelebbről ismerhetik meg a klasszikus zenét és az elhangzó műveket. Minden iskolában az adott korcsoport igényeinek megfelelően, az intézmény ének- és szaktanáraival egyeztetve, a tananyaghoz igazítva épülnek fel a műsorok. Emellett természetesen az egyes intézmények különböző korcsoportjaihoz is alakítják a műsort, így minden diák életkorának megfelelő koncertélményt kap.

A koncert műsorában elhangzik többek között Purcell Abdelazer szvit 3. tétele, Sosztakovics Keringője, Bartók Román népi táncok című darabja, Csajkovszkij Keringő a vonósszerenádból műve, Widmann 180 Beats per Minute darabja és Brahms Magyar táncok című műve. A program első szakasza október 1. és december 31. között zajlik, amely után a zenekar vidéki oktatási intézményekbe is szeretne ellátogatni. Több olyan iskola szerepel a program befogadói között, ahol nem csak saját tanulóikat, de a környező intézmények hallgatóit is szeretettel várják a koncertekre. Ennek köszönhetően a két szakaszban akár több ezer diákhoz is eljuttathatják a klasszikus zene és magaskultúra megismerésének lehetőségét. A programhoz vállalati partnerek is csatlakozhatnak a későbbiekben.

Kiemelt kép: Liszt Ferenc Zenekar (Fotó: LFZ)