A járványügyi intézkedések miatt elmaradó előadások közül a Magyar Állami Operaház repertoárjából talán egyetlen produkció sem hiányzik annyira a közönség számára, mint a karácsonyi időszakban immáron hagyományossá vált mesebalett, A diótörő. A dalszínház ezért ünnepi meglepetésként az OperaLive-közvetítéssorozat különkiadásában 2020. december 24-én egy napra elérhetővé teszi az előadás felvételét az Operaház Facebook-oldalán.
Az E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című meseregénye nyomán született klasszikus balett 1950 óta szinte minden évben a Magyar Állami Operaház karácsonyi repertoárjának részét képezi, a sorozat eddig mindössze az 1956-os forradalmat követően, illetve az Ybl-palota előző felújítása idején, 1981-82 között szakadt csak meg. Az Opera 2016-ban rögzítette A diótörő egy évvel korábban az Operaházban bemutatott produkcióját, amely a 21. századi táncművészeti és látványvilágbeli elvárásokhoz igazítva frissítette fel a mű tradicionális erényeit is megőrző előadást. A koreográfiát a nemzetközileg elismert A diótörő-specialista, Wayne Eagling és Solymosi Tamás jegyzi, a látványos jelmezek terveit Rományi Nóra, míg díszletterveit Oláh Gusztáv korábbi remekének nyomán Vavrinecz Beáta készítette. A felvétel főbb szerepeiben Leblanc Gergely, Sarkissova Karina, Komarov Alekszandr és Radziush Mikalai láthatók, közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett művészei, valamint a Magyar Állami Operaház Zenekara és Gyermekkara (karvezető Hajzer Nikolett), vezényel Déri András.
Az előadás felvétele ingyenesen megtekinthető december 24-én 15:00 órától másnap, december 25-én éjfélig az Opera Facebook-oldalán.
Kiemelt kép: Sarkissova Karina (Mária hercegnő) és Leblanc Gergely (Diótörő) A diótörő című balettben (fotó: Nagy Attila)