Ingyenes programokkal, kézműves foglalkozásokkal, kurátori tárlatvezetésekkel, családi, gyermek- és felnőttprogramokkal várja az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Múzeum, három napon át az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján.

Március 15-én pénteken 10 órakor kezdődnek a programok a Múzeumkertben, ahol 11 órakor Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeum pénteken 14 órától egészen 18 óráig, szombaton és vasárnap pedig 10 és 18 óra között várja a látogatókat ingyenes programokkal.

A legkisebbeket kézműves foglalkozások, alkotóprogramok, múzeumi játéktér, színező sarok, kincskereső programok és filmvetítések szórakoztatják majd, a felnőttek pedig tematikus tárlatvezetéseken, épületsétákon és zenetörténeti tárlatvezetéseken vehetnek majd részt. A múzeumi játéktéren vár a forradalmi szélforgó, az óriási kirakó, memória társasjáték, a Föltámadott a tenger nevű társasjáték, a Mit kíván a magyar nemzet? elnevezésű kooperatív társasjáték és az MNM Puzzle is. Mindeközben a gyerekek meglátogathatják a színezősarkot, a Széchényi-teremben pedig filmvetítések is lesznek.

Március 16-án a múzeumi játéktér kiegészül az Építsünk múzeumot! nevezetű programmal, ahol a 10 évnél idősebbek megépíthetik a Magyar Nemzeti Múzeumot kicsiben, csákány, lapát és vakoló kanál segítségével. Emellett lesz családi kincskeresés, illetve kézműves foglalkozás népi iparművészek vezetésével. Délután lesz táncház a Múzeumkertben, Dallamok a kiállításban címmel pedig a MÁV zenekar szimfonikus vonósnégyese ad koncertet a történeti kiállítás 14-es termében.

Emellett a szombati napot tárlatvezetések is színesítik majd, mint a Csak egy pillanat volt című vezetés, ahol a 19. századi bálok és szerelmek világába kapunk betekintést a Madách Színház színművészeinek segítségével. De lesz tárlatvezetés Pannónia fénye!, A Seuso-kincs és az Egy fiatal tiszt karrierje címekkel, utóbbi Kazinczy Lajos életét mutatja be.

Március 17-én ’’A leghosszabb század nagyjai” – a 19. század története címmel hirdettek az Altamira rajzait bemutató kurátori tárlatvezetést, de lehet majd csatlakozni a Zene – Történelem – Lenyűgöző zeneszerzők című zenés programhoz is.

Előregisztrálni a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján lehet, ahol részletes programleírás is található, március 14-én a múzeum zárva tart.

Kiemelt kép: A Magyar Nemzeti Múzeum (Fotó: csodalatosmagyarorszag.hu)