Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Zenélő Budapest elnevezésű, Európában egyedülálló turisztikai és zenei programsorozatot. A két ötletgazda, Götz Béla, és fia, Götz Nándor célja az volt, hogy a magyar kultúra szellemi értékeinek bemutatása mellett ráirányítsák a figyelmet hazánk zenei sajátosságaira, a turisztikai célpontok és a művészetek kapcsolatára. A Zenélő Budapest idén június 1-jén vette kezdetét, és két és fél hónapon keresztül, augusztus 18-ig 16 helyszínen élvezhetik az érdeklődők, a turisták, vagy az éppen csak arra járók az ingyenes koncerteket.

Fotó: Siményi Gergely, BFTK
A szervezők igyekeztek olyan új helyszíneket is bevonni a Zenélő Budapestbe, amelyek távol esnek a belvárostól, a gyakran, és sok turista által látogatott úticéloktól, hogy ezzel a főváros egyre nagyobb részére kiterjesszék a nyarat meghatározó ingyenes koncertsorozatot. A jól megszokott helyszínek, mint a Várkert Bazár, a Szent István Bazilika előtti tér, a Vajdahunyadvár udvara vagy a margitszigeti Zenélő kút mellett a Millenárison, a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Szépművészeti Múzeumban és a Hegyvidék Kulturális Szalon kávézó-teraszán is élvezhetjük a magyar zene sokszínűségét.

Götz Béla, Varga Benedek, Bán Teodóra, Dr. Vidoven Árpád és Götz Nándor (fotó: Siményi Gergely, BFTK)
Az integráció a kínálat összeállításában is megmutatkozik, minden generáció találhat magának programot. A korosztályok pedig nem csak mint hallgatók, hanem mint előadók is találkoznak, ugyanis már befutott, népszerű művészek és feltörekvő fiatal tehetségek is lehetőséget kapnak, hogy megmutathassák művészetüket. A fellépő mintegy négyszáz zeneművész külön erre az alkalomra összeállított műsorokkal készül. Hallhatunk majd komoly- és kamarazenei, népzenei és jazzkoncertet, cigányzenét, harangjátékot, operaéneket és kórusfesztiválon is részt vehetünk. A Zenélő Budapest koncertjeinek részletes műsorát ide kattintva böngészhetitek át.
A programsorozat szervezője a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, amelynek fesztiváljain – úgy mint a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Budapesti Nyári Fesztiválon és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon – évente több mint 5 millió vendég fordul meg.
Kiemelt kép: Pillanatkép a sajtótájékoztatóról (fotó: Siményi Gergely, BFTK)