A magyar kultúra napján, január 22-én indul útjára az AkvaFolk, az Akvárium Klub új, kéthetente csütörtökönként jelentkező népzenei koncert- és táncházsorozata. A két esemény kissé elkülönül egymástól: az esték minden alkalommal a koncerttel kezdődnek, majd táncházzal zárulnak. A sorozat első alkalmán a Tokos Zenekar lép fel.

Az Akvárium Klub tovább bővíti programkínálatát: a klubkoncerteiről ismert helyszínen már jó ideje színdarabokkal is találkozhat a közönség, most pedig a táncház is helyet kap. A szervezők szerint az AkvaFolk egy olyan közösségkovácsoló eseménysorozat, ahol a népzene nem múzeumi emlék, hanem élő, lüktető élmény. Táncházakkal, autentikus koncertekkel és közösségi estékkel várják a népi kultúra szerelmeseit, valamint mindenkit, aki nyitottságot érez iránta.

A kéthetente megrendezésre kerülő sorozatot január 22-én a Tokos Zenekar nyitja, akikhez olyan népzenei legendák csatlakoznak, mint Kacsó Hanga, Hideg Anna néni és Pál István „Szalonna”. A koncertet követően a táncházrészben a Tokos Zenekar mellett a Tindia zenekar és a Baxtale együttes is fellép. A koncert a KisHallban kap helyet, míg a táncház már a Lokálban is folytatódik.

Kiemelt kép: Tokos zenekar (Fotó: lumidance)