Ilyen volt a XX. Magyar Táncfesztivál

Június 17. és 22. között, összesen hat napon keresztül Győr vált az ország kulturális fővárosává, ugyanis itt rendezték meg – immáron már huszadik alkalommal – a Magyar Táncfesztivált. A nívós programról a házigazda, a Győri Balett gondoskodott, az idei évben a fókusz elsősorban a vidéki, nagy táncegyüttesek bemutatására került, de volt mozgásszínházi előadás Nagyváradról is, a fővárost, illetve a folk-vonalat pedig a Fitos Dezső Társulat képviselte.

Az a szerencse ért ebben az évben, hogy részt vehettem mind a hat napon, nem csak nézőként, hanem egy kicsit a szervezőcsapat tagjának is érezve magam – ezt a bizalmat még egyszer köszönöm Velekei Lászlónak és a Győri Balettnek. Nem újdonság számomra a fesztivál-tudósítás műfaja, az évek alatt több helyszínen is gyűjtöttem tapasztalatokat, de olyan élmények, mint múlt héten Győrben, nem igen értek még.

Egyrészt, azt nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy egy nagyon picike csapat gondoskodott a programfüzetben is több oldalt megtöltő események megszervezéséről és lebonyolításáról. Az idei évtől Csepi Alexandra fesztiváligazgatóként felelt a művészeti részért, az ő és a menedzsment dolga volt a koncepcióról gondoskodni, ami a fenti tematikának köszönhetően tényleg nagyon erős volt, izgalmas, unikális előadásokon keresztül tudták megmutatni, hogy hol tart most, 2025-ben a magyar táncszakma. Még nekem is érdekes volt látni, hogy milyen képet adtak ki az egymást követő napok együttesen, hogyan bontakoznak ki előadásról-előadásra egyre jobban láthatóan a gondolatok, amelyek a Győrben folyó szakmai munkát meghatározzák.

A lebonyolításban a teljes csapat részt vett, ahogy az egy fesztiválnál már megszokott, mindenki a saját feladatkörén jócskán túlmutató módon megtett azért mindent, hogy a vendégegyüttesek és a nézők is jól érezzék magukat. Itt nem voltak kommunikációs zűrök, mindenki tudta, hogy mi a dolga, mikor hol kell lennie, kit kell fogadnia – szuper érzés, amikor bemutatkozás nélkül is felismerik az embert és már a kezébe is nyomják a névre szóló jegyét –, és ha véletlen valamilyen nehézség adódott, azt is remekül kezelték, hogy a lehető leggyorsabban megoldódjon. Remek példa volt erre a Recirquel záróelőadása közben adódott műszaki probléma, amelyet percek alatt, a két műszak maximális összhangban oldott meg, úgy, hogy a nézői élmény szinte nem is sérült – a Paradisumot követő, percekig tartó álló taps is ezt bizonyította. Látszik, hogy a csapat tagjai jól ismerik egymást, erős közösségként tudnak együtt gondolkodni, elkötelezettségük példaértékű, ahogy a fesztiválszervezésben való 20 éves rutinjuk is.

A másik, amiről érdemes hosszabban beszélni, az az, hogy a Győri Balett hogyan formál egy egész várost, sőt, egy egész régiót. Az, hogy nincs olyan korosztály, akiknek ne kínálnának képzést – többször írtam arról, hogy milyen erősek az utánpótlás-nevelésben –, hogy mennyire fontosnak tartják, hogy előadásaikkal mindenkihez szóljanak, hogy mennyire pontosan látják, hogy a tánc, a mozgás nem csak remek kikapcsolódást adhat, hanem képes gyógyítani – a testet és a lelket is egyaránt –, absztrakt módon fejleszti a gondolkodást, úgy fejez ki az égvilágon mindent, hogy nem akar semmit az ember szájába rágni, egyszerűen csak magával ragad és elvarázsol. Teszik mindezt olyan magas szakmai színvonalon, amely most már 45 éve megkérdőjelezhetetlenül a világ egyik legjobb együttesévé teszi őket.

Pedig nincsenek könnyű helyzetben – sajnos beszélni kell a nehézségekről is. A táncművészet évek óta nem kapja meg azt a figyelmet és támogatást, amelyre szüksége lenne és amelyet megérdemel, szűkülnek a források, a megmutatkozási lehetőségek. Ma egy fesztivál megszervézésének, egy előadás megszületésének, sőt egy társulat működtetésének anyagi háttere sokkal bizonytalanabb, mint mondjuk 10, de akár 5 éve is volt, és ilyen keretek között nagyon nehéz lelkesnek és produktívnak maradni. Így külön tiszteletreméltó, hogy a győriek jubileumi fesztiválja milyen sokszínű és nívós tudott lenni.

Ez most nem egy hagyományos értelemben vett összefoglaló lett, a produkciók felsorolása helyett fontosabbnak éreztem, hogy egy kicsit a kulisszák mögé vigyelek titeket, sőt… Inkább tisztelgés a Győri Balett és minden egyes együttesvezető, táncművész és háttérdolgozó előtt, akik nap mint nap pengeélen táncolva képesek mégis alkotni, minden nehézséggel szembenézve olyan produkciókat létrehozni, amelyek adnak a nézőknek, örömet, vigaszt, új lendületet, de legtöbbször mindenképp életre szóló emlékeket és amelyek az anyaországba, Európába és a világ más országaiba is eljutva, különböző eseményeken és neves nemzetközi fesztiválokon képviselik hazánkat, megmutatva azt, hogy milyen sok érték és fantasztikus potenciál van a kicsi, mindösszesen 10 millió embert számláló Magyarország táncművész szcénájában.

Fantasztikusak vagytok és fantasztikus figyelmet is érdemeltek, és hiszek benne, hogy ezt meg is fogjátok kapni!

Kiemelt kép: Jelenet A halál és a lányka című előadásból (Fotó: Csapó Balázs)