2018 óta április 30-án ünnepeljük a magyar film napját annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást. A kulturális intézmények különféle programokkal szoktak készülni erre a napra, idén a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával különleges vetítésekkel készül: magyar rendezők más-más korszakkal foglalkozó munkáival tiszteleg a magyar filmgyártás előtt.

A 2000-es évek előtti felhozatalból Farkas Zoltán 1941-es zenés vígjátékának, az Egy tál lencsének a digitalizált változatát, Fábri Zoltán Hangyaboly című játékfilmjének reastaurált változatát, Szomjas György a Hobo Blues Bondről szóló, Kopaszkutya névre keresztelt alkotását és András Ferenc krimijét, a Cserhalmi György főszereplésével készült Dögkeselyűt láthatják az érdeklődők. 

Cserhalmi György a Dögkeselyű című film egyik jelenetében (Fotó: Jegy.hu)

Az utóbbi két évtized terméséből Enyedi Ildikó Oscar-díjra jelölt rendezése, a Testről és lélekről, Szakonyi Noémi Veronika szívbemarkoló műve, a Hat hét, Zákonyi S. Tamás dokumentumfilmje, A nemzet aranyai, valamint Ljasuk Dimitry álomprojektje, a Jóreménység-sziget is látható lesz a kínálatban, akárcsak a Szikora János rendezésében készült Hadik, valamint Tősér Ádám Blokádja

Molnár Áron a Hadik egyik jelenetében (Fotó: Port.hu)

Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata négy ritkán látható dokumentumfilmmel készül a Közelítések – Történetek a Kárpát-medencéből című válogatás keretében: az Egy isten, két nemzet (Szabó Attila) egy Bukarestben élő testvérpárról szól, a Viva Constanta! (Ambrus Emese) főhőse egy Elvis-alteregó, az Angela (Püsök Botond) egy bizonytalan jövőjű fiatal roma lányról szól, az Iga (a Balázs Béla-díjas Zsigmond Dezső) pedig az ország utolsó igástehenes gazdálkodóját mutatja be. A dokumentumfilmek előtt Kelecsényi László filmtörténész mond bevezetőt és beszélget az említett rendezőkkel. 

Kiemelt kép: Trill Zsolt a Hadik című filmben (Fotó: Vertigo Média), Borbély Alexandra a Testről és lélekben című filmben (Fotó: NFI), Cserhalmi György a Dögkeselyű című filmben (Fotó: NFI)