A streamingszolgáltatásoknak havonta változik a felhozatala: tartalmak mennek és jönnek, az előfizetőknek nem könnyű lépést tartani azzal, hogy mit hol tudnak megnézni. Az HBO Maxon is megfigyelhető ez a fluktuáció, szerencsére minden hónapban érkezik egy rakás új film és sorozat is rá, hogy ne unjuk meg a kínálatot. Januárban például felkerül többek között az Eddie Redmayne nevével fémjelzett A mindenség elmélete, az 1994-es Csillagkapu film, a közelgő húsvéthoz tökéletesen passzoló nyuszis Hopp, valamint Jennifer Lawrencek korhatáros vígjátéka, a Barátnőt felveszünk is, de az HBO Max kiemelt figyelmet fordít a magyar alkotásokra is, külön szekció is van belőlük.
Január folyamán négy magyar film is megérkezik a platformra: 12-én a Szelíd kezdi a sort, Nemes Anna és Csuja László drámája, ami a testépítők világába repít el minket egy női sportoló, Edina (Csonka Eszter) történetén keresztül. 13-án az 1986-ban bemutatott kultikus Macskafogó folytatása, a 2007-ben megjelent Macskafogó 2. – A Sátán macskája lesz megtekinthető, valamint ugyanettől a naptól kezdve nézhetik az előfizetők a 2012-es Tüskevár filmet, ami Fekete István azonos című regényét Péntek Bálint és Kovács Lajos főszereplésével, Balogh György rendezésében dolgozza fel.
Végül Császi Ádám 2022-es drámája, a Háromezer számozott darab adódik hozzá a felhozatalhoz június 26-án, amiben egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma (többek között Farkas Franciska és Pápai Rómeó) életéről készít előadást, ami kendőzetlen kegyetlenséggel meséli el életük valós történetét.
Kiemelt kép: A Háromezer számozott darab egyik jelenete (Fotó: Port.hu)