„Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél”. Ez a mondat Orwell Állatfarm című regényében szerepel, és ennek mintájára meg lehet alkotni egy hasonló kijelentést, ami művészkörökben érvényes. Valahogy úgy hangozhatna, hogy minden színész valamilyen, de léteznek közöttük valamilyenebbek. Ez pedig úgy lehetséges, hogy különböző arányban és mértékben hordoznak magukban a színpadon, a kamerák előtt, illetve a civil életükben is pozitív vagy negatív irányban értelmezhető jellegzetességet ezek az emberek. Akad, akinek az általános kisugárzása olyannyira markáns, és az egyénisége valamennyi élethelyzetben annyira intenzíven mutatkozik meg, hogy a szerepformálásait is áthatja az ilyen-olyan előjelű egyedisége.
Alföldi Róbert, a Budaörsi Latinovits Színházban december 16-án bemutatott Liliom címszereplője pontosan ez a valamilyenséget többszörösen felmutatni képes karakter, a színésznők közül pedig mondjuk Eszenyi Enikő mondható az egyik olyan személynek, aki az előbbi kritériumnak megfelel. Persze tippelhet rá az olvasó, hogy ez a párhuzamba állítás az említett felek közül melyiküket tölti el elégedettséggel. Az A válasz, hogy egyiküket, a B lehetőség, hogy másikukat, a C, hogy mindkettőjüket, a D pedig hogy egyiküket sem. Kovalik Balázs rendező az általa színre vitt darabba másfajta rejtvényeket csempészett, amelyek dekódolása és megfejtése során egy alapjaiban hasonló, ám dramaturgiájában, összhatásában és mondanivalójában merőben eltérő történet kerekedik ki, mint amit annak idején Molnár Ferenc papírra vetetett. A Liliomot amúgy valahogy mindig is gyakran érték utol újító kísérletek. Hol a helyszínválasztást illetően, amikor egy használaton kívüli ipari csarnokban játszották Zalaegerszegen, megint máskor a cselekmény mai korba való áthelyezésével, ahogyan például Kovács D. Dániel az Örkényben cselekedett. De az is megesett, hogy egy rendező, jelesül Babarczy László az előadást Szolnokon, Kaposváron, Újvidéken, később pedig a Vígszínházban egyaránt megrendezte, és bár mind a négy esetben ugyanaz volt a koncepció, a végeredmény az éppen aktuális közreműködők függvényében mégis merőben eltérő lett. A fentebb már emlegetett Eszenyi Enikő egyébként nemcsak arról ismerszik meg, hogy Alföldi Róbertéhez hasonlóan össze nem téveszthető és átütő a mindenkori jelenléte, de minden mindennel összefügg-alapon Molnár Ferenc darabjához szintén nagyon sok a köze. A Babarczy-féle vígszínházi produkcióban feladatot kapva olyan Julikát jelenített meg, akiben nem sok nyoma volt a klasszikus értelemben vett naivák ismérveinek, míg Kaszás Attila Liliomként pedig több érzékenységet vegyített a saját játékába, mint amennyi az elvárható lett volna a figura megírt tulajdonságainak ismeretében. Eszenyi Enikő aztán ugyanebben a teátrumban évekkel később Ifj, Vidnyánszky Attila rendezői elgondolásának alapján Muskátné lehetett, és meg kell mondani, közelebb is állt hozzá alkatilag ez a karakter.
Jelenet a Liliom című előadásból (Fotó: Borovi Dániel)
Készültek belőle filmek, és musical is Carousel címen, ám az eredeti Liliom-sztori legbátrabb átdolgozása a Budaörsi Latinovits Színházban idén a darabot felkérésre megrendező Kovalik Balázs nevéhez fűződik, aki már előzetesen feltételezte, hogy a nála Liliomot alakító Alföldi Róbert színészként tényleg valamilyenebb annál, mintha csupán valamilyen lenne. Az ő olvasatában vélhetően ezért rugaszkodhatott el a megszokott sémáktól az eredendően főként a századelői romantikára összpontosító történet, amely egy magabiztos, nagyszájú és csélcsap körhintásfiú, valamint egy ártatlan cselédlány különleges egymásra találására koncentrál, illetve arra, hogy a rájuk váró kispolgári létben miként boldogul az, akinek eddig másban volt része. Kovalik Balázs az Alföldi-jelenség valamennyi ódiumát előnyét és megannyi velejáróját meglovagolva Liliomot a saját verziójában egy népszerű művészemberként ábrázolja, aki a saját Julikáját (Hartai Petra) megtalálva arra tesz kísérletet, hogy az eddigi színészi ambícióit hátrébb sorolva a számításait a magánéletében is megkeresse. A rendező azonban nem elégedett meg a történetre vetülő fókusz átállításával, hanem mindjárt két síkot kezdett kibontani végtelenül egyedinek nevezhető koncepciójában. Egyrészt törekedett rá, hogy Liliom és Julika megismerkedésének mozzanatait, illetve sorsuk további alakulását az alapmű egyes kulcsjeleneteinek megtartásával, és a feleslegesnek ítélt történetmozaikok kiiktatásával rekonstruálja, másrészt elindított egy másik szálat, ami a halott Liliom ravatalánál történteket mutatja be, az eredeti Molnár Ferenc-szövegek felhasználásával. Bregyán Péter a szertartásvezető szerepében semmi különöset nem csinál, mert nem ad lehetőséget az általa eljátszott szerep a bravúroskodásra, mégis oda kell figyelni rá, tökéletesen hozza ugyanis a hasonló gyászeseményeken fellelhető ceremóniamesterek jellemző kiállását, hanghordozását, orgánumát valamennyi színpadi megnyilvánulása folytán. Ezekben a jelenetekben nem a síri hangulat dominál, hiszen van benne valami groteszk, ahogyan a protokollnak megfelelő módon felsorolják szigorúan jelentőségbeli sorrendben persze az elhunyt összes kitüntetését, szakmai díját, emlékgyűrűit és úgy egyáltalán minden létező elismerését az élete során, közöttük olyanokat is, amelyekről köztudott: kizárt, hogy azokat valaki valaha egyidejűleg megkaphatná. Budapest több kerülete, Magyarország számos települése tekinti őt saját halottjának a ravatalnál elmondott hosszú lista alapján, és itt is mosolyt csal a nézők arcára az a körülmény, hogy olybá tűnik, valamennyi érintett régió ebben a vonatkozásban egymásra rálicitál. További humorforrás, hogy egy olyan fiktív díj is említésre kerül az előadás folyamán, amely például egy megosztó személyiségnek kikiáltott rendezőnek mutat fricskát a nézőkkel való összekacsintás egyik módján. Mindennek a tetejében vetített filmbejátszások is előkerülnek, amelyek Liliom filmes karrierjének egyes állomásait mutatják. Ezek azonban szintén a közönségnek szóló gegek bizonyos fajtái, ikonikus rendezőkre és filmalkotásokra kihegyezett stílusparódiák, melyeknek középpontjában nemre és életkorra való tekintet nélkül Liliom, azaz helyenként az eljátszott karakterrel összemosódva Alföldi Róbert személye áll. A bejátszásokban elhangzó párbeszédek ráadásul Molnár Ferenc színművének dialógusait tartalmazzák, így a szövegek kettős funkciót töltenek be: amikor éppen nem filmrészletek alkotóelemeként jelennek meg, akkor a színházi hagyományoknak megfelelően a cselekmény alakulását mutatják, mikor pedig a filmvászonról köszönnek vissza, akkor új értelmet nyernek, és egy alkotóművész életpályájának lenyomatát, savát-borsát adják.
Jelenet a Liliom című előadásból (Fotó: Borovi Dániel)
A ravatalozóban játszódó jelenetsorok még inkább felerősítik a Kovalik Balázs megközelítésében kibontakozó dilemmát: valóban megkapja a megérdemelt jelentőségét az utókor szemében mindaz, amit valaki egy élet munkájaként sok mindenről lemondva összekalapált, vagy nem lesz-e más a rengeteg érdem, mint néhány filmtekercsnyi nyersanyag, és több percen át tartó felsorolás egy halott ember ravatalnál.
A budaörsi előadásban nem ez az eddigiektől eltérő fókuszpont az egyetlen furcsaság: a rendező azokat a szereplőket, akikről azt gondolta, hogy nem sajátjuk a maiság, a megszokottól eltérő módon ábrázolta, így lett például Julika barátnőjéből, Marikából Marcika (Juhász Vince), aki viszont változatlanul az ő Hugójával (Böröndi Bence) kokettál, akinek pedig az előadásban egy utólagosan megírt monológ is dukált. Muskátné ebben a feldolgozásban egy Muskát nevű férfit takar (Ilyés Róbert), Spolarics Andrea pedig egyszerre maszkulin és nőies a saját színpadi feladatainál. A darabban az Alföldi Róbert által szerepe szerint felvetett művészi és egzisztenciális jellegű tépelődések áthallásosabbak, mintha Liliom figuráját egy másik színész tradicionálisabb megközelítésben játszaná, és mivel Alföldi saját lénye van annyira domináns, hogy Liliom karakterén gond nélkül átszűrje magát, ismét megjelenhet az előadásban a két síkon futás. A nyilvános főpróba és a premier után sokakban merült fel, hogy Molnár Ferenc alapművének, és a magyar filmművészet jelentősebb alkotásainak ismerete nélkül megél-e a produkció a saját lábán, és az a válasz rá, hogy a fő mondanivaló mindenképpen betalál, ahogyan például a Rómeó és Júlia musicalváltozata is sikeresen betöltötte végül funkcióját, még ha sok diáknak a nézőtéren fel sem tűnt, hogy a színpadon Rómeónak irtóra nem felakasztania kellene magát.
Kiemelt kép: Jelenet a Liliom című előadásból (Fotó: Borovi Dániel)
