2018 óta április 30-án tartjuk a magyar film napját annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást. A kulturális intézmények különféle programokkal szoktak készülni erre a jeles alkalomra, idén a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház a Film/Zene sorozata igazi filmkülönlegességeket vonultat fel. 

A program során lesz többek között közönségtalálkozó Forgács Péter filmrendezővel, aki a Dusi és Jenő, illetve Miss Universe 1929 – Lisl Goldarbeiter – A Szépség útja című found footage filmjeit hozza el, valamint látható lesz Mundruczó Kornél Johannája, Giuseppe  Tornatore Ennio Morriconéról szóló dokumentumfilmje, Leos Carax Annette című musicalje, valamint Alejandro González Inárritu egyik különlegessége, a Michael Keaton nevével fémjelzett Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje).

A zárás a magyar film napjára esik, ezt pedig két magyar filmritkasággal koronázzák meg a szervezők: élőzenei kísérettel látható lesz két néma film, az 1915-ben bemutatott A munkászubbony Hegedűs Gyula főszereplésével, és az ugyanabban az évben kiadott Dódi karrierje. Mindkét alkotást Bródy istván rendezte, és Zsitkovszky Béla, az Uránia első technikusa és mozigépésze volt az operatőrük. A Filmarchívum által teljes körűen restaurált A munkászubbony egy gyárigazgatóról szól, aki munkásruhába öltözve beáll dolgozni az alkalmazottak közé, hogy fényt derítsen rá, mennyire jogosak a panaszaik, eközben pedig nem várt szerelmi kalandba keveredik. A műhöz új kísérőzene is készült Káel Norbert zongoraművész szerzésében, az ő kíséretben lesz látható a film. A Dódi karrierjében pedig  egy bohózatba csöppenün: egy léha pesti fiatalember megvéd egy csinos lányt egy részegtől, amiből szerelem, házasság és hihetetlen karrier kerekedik. Ennél Szabó Ádám harmónikaművész és énekes adja majd a zenei kíséretet. A vetítéseket a Filmarchívum izgatója, Ráduly György vezeti fel. 

Ez csak egy kis ízelítő volt a Film/Zene sorozat programjaiból, a teljes felhozatalért és jegyvásárlásért érdemes meglátogatni az Uránia Nemzeti Filmszínház honlapját

Kiemelt kép: Film/Zene sorozat (Fotó: Uránia Nemzeti Filmszínház)