Szeptember végén újabb regénnyel bővült a 21. Század Kiadó KULT Könyvek sorozata: a kétszeres Pulitzer-díjas Colson Whitehead legújabb regényét, az Alvilági becsületet – amelyben újra találkozhatunk Ray Carney-val – Pék Zoltán fordításában olvashatjuk.
Mire képes egy apa, hogy tinédzser lányának jegyet szerezzen a Jackson 5 New York-i koncertjére, ami gyakorlatilag lehetetlen küldetés? Az 1970-es évekbeli Harlemben járunk, Ray Carney – aki négy éve becsületes életet él – megígéri 15 éves lányának, hogy megkísérli a lehetetlent, és ezzel olyan problémalavina indul el az életében, amire maga sem gondolt volna. A férfi hiába döntött úgy, hogy új életet kezd bútorbolt-tulajdonosként, és ezzel végleg kiszáll a „játékból”, sőt mi több az alvilág összes emberének megüzente, hogy visszavonul, egy csapásra azon kapja magát, hogy visszarántotta a bűnözők világa.
Az 1969-es születésű Colson Whitehead az amerikai szépirodalmi élet rocksztárja, aki a Time magazin címlapjára is felkerült Amerika történetmesélője címmel. A szerző két egymást követő regényéért, A föld alatti vasútért és A Nickel-fiúkért is megkapta a Pulitzer-díjat. Ilyen megtiszteltetésben csak keveseknek volt része, Whitehead mellett William Faulkner és John Updike duplázott a díjból. Whitehead saját bevallása szerint nagy rajongója az olyan trükkös bűnözőkről szóló filmeknek, mint az Ocean’s Eleven vagy a Szemtől szemben. Annyira, hogy úgy döntött, megpróbál valami ezekhez hasonlót alkotni könyves formában. Így született meg egy zseniális trilógia terve, melynek első része, a Harlemi kavarás a ’60-as években játszódik, amikor Ray és Elisabeth gyerekei még csak pár évesek, és amelynek második részét, az Alvilági becsületet pár hónapja mi, magyarok is olvashatjuk. A trilógia második része, ismételten egy fekete humorú történet Harlemről az 1970-es évek régi vágású káoszában, amelyre ma már nosztalgiával tekinthetünk, másfelől lopva elkapott portré arról, mit is jelent a család szó.
„Négy évig tisztességes úton járt, de ha egyszer megbotlasz, mindenki örömmel segít, hogy jó nagyot botolj. A simlis mindig simlis marad, és a becstelen gyűlöli azt, aki tisztességes. A többi puszta túlélés.”
Whitehead a folytatásban is hozza az első rész színvonalát: ismét egy fekete humorral megspékelt bűnügyi regényt kapunk némi társadalmi látlelettel kiegészítve. A történet önmagában is megállja a helyét, élvezhető és érthető az előzmény ismerete nélkül is, de ahhoz, hogy minden utalást megérthessünk, azt javaslom, hogy mégis csak sorrendben vegyük kézbe a sorozat köteteit. Az Alvilági becsület hét évvel az első rész cselekményének befejezése után veszi fel a fonalat, és szinte végigvonul a teljes ’70-es éveken. A szerző remekül megörökíti ezt a korszakot: korabeli zenék csendülnek (érdemes ezekre a számokra rá is keresni, hogy tökéletesen meglegyen a hangulat), politikai események kerülnek említésre. Emellett rengeteg pop- és kultúrtörténeti utalást kapunk, amely mind hozzájárul ahhoz, hogy jobban megismerjük azt a forrongó, lázongó és folyamatosan lüktető New York-ot és Harlemet, amely városok maguk is főszereplővé válnak. A regény egy társadalmi szatíra is egyben, amelyben megfér egymás mellett a rendőri korrupció, a biztosítási csalások sorozata, az alvilág szereplői, vagyis a maffia és a bérgyilkosok pedig ádáz harcot vívnak egymással.
Ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy következnek be egyre durvábban és brutálisabban a változások is. Minden egy apró szívességgel veszi kezdetét: Ray Carney segítségért fordult régi rendőrségi kontaktjához, Munsonhoz, az univerzális megoldóemberhez, azonban cserébe Munson is kér tőle valamit. Ezzel pedig elindul a lavina, amelynek köszönhetően alámerülhetünk az alvilágba, ahol egészen mást jelentenek az olyan fogalmak, mint a barátság, a testvériség és a bizalom, mint a hétköznapi életben. Láthatjuk, hogyan hatja át a mindennapokat a bűnözés, erre az egyik jó példa maga Munson, aki fehér rendőrként egy feketék lakta világban próbál túlélni a maga sajátos eszközeivel. A szerző regényeinek visszatérő témája a polgárjogi és faji kérdések, szinte minden művében előtérbe kerül a bőrszínük miatt kisebbségbe szorultak helyzete, élete – ez pedig most sincsen másként.
Whitehead regénye filmszerűen pergő cselekményével, humoros, ám mégis a szépirodalmat már-már súroló írói stílusával könnyen magával ragadja az olvasót, akinek az olvasás után nincs is más dolga, mint hogy tűkön ülve várja a folytatást, amelynek története a ’80-as években fog játszódni majd.
Colson Whitehead: Alvilági becsület (Crook Manifesto) ford.: Pék Zoltán, 21. Század Kiadó 336 oldal
Kiemelt kép: Colson Whitehead: Alvilági becsület (Szerzőportré: Peter-Andreas Hassiepen)