Izgalmas repertoárral készült a nézők számára a Kultkikötő a nyár második felében is: Szinetár Dóra, Gálvölgyi János, Pokorny Lia, Benedek Miklós, Hobo, Kiss Tibi, Scherer Péter, az Ivan & The Parazol, Mező Misi és a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház társulata is megtalálható a fellépők sorában.
A Kultkikötő legénysége idén is mindent megtett azért, hogy emlékezetes produkciókat és maradandó pillanatokat csempésszen a nyári balatoni estékbe. Augusztus 28-ig hat településen – Földváron, Szárszón, Bogláron, Fenyvesen, Badacsonytomajon és Alsóörsön – fogadja a közönséget koncertekkel, zenés és prózai színházi előadásokkal, kiállításokkal, valamint gyerekeknek szóló produkciókkal a Balaton legnagyobb színházi fesztiválja.
Földváron Scherer Péter Karinthy Frigyesként lép színpadra az Utazás a koponyám körül című produkcióban, Szinetár Dórával és Makranczi Zalánnal pedig a Dunakanyar című előadásban találkozhat a közönség. Földes László Hobo különleges József Attila-estjével, a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház pedig egy Csehov-előadással érkezik a Kulipintyó Villa árnyas kertjébe. Szárszón a Csukás Színházban Dés László egyzongorás estjével, az Ivan & The Parazol pedig fergeteges koncerttel várja a közönséget. Bogláron is garantált a kikapcsolódás: a Minden lében három kanál című komédia mellett Pokorny Lia érkezik a Balaton partjára LIAison című zenés stand up estjével.

Pokorny Lia a LIAison című előadásban (Fotó: Horváth Judit)
De az északi part sem marad programok nélkül: az alsóörsi AMFI-ban található Kultkikötő Amfiteátrumban Gálvölgyi János és Benedek Miklós is színpadra lép a Hárman a padon című előadásban. Karafiáth Orsolya díjnyertes komédiája, a remek zenékkel tarkított Macskadémon pedig magányról és szerelemről, az emberi kapcsolatok fontosságáról mesél, igazán szórakoztató formában.
Mindemellett fülbemászó dallamokból sem lesz hiány: a Kiss Tibi nevével fémjelzett Aranyakkord Fenyvesen és Alsóörsön, Mező Misi, valamint a Török Ádám és a Mini pedig Badacsonyban gondoskodik a remek hangulatról.
A festői környezetű balatonboglári Vörös és Kék kápolnákban egész nyáron izgalmas kiállítások egészítik ki a színházi és zenei repertoárt. Augusztus közepéig Radák Eszter, a kortárs magyar művészeti szcéna egyik legeredetibb és legsikeresebb alkotója, illetve két tanítványa, Szlávik Barbara és Kaszás Konrád festményei tekinthetők meg a Kultkikötő Kápolnatárlatok keretében, utána pedig Várhelyi Tímea és Szüts Miklós festőművészek alkotásait láthatják majd egy hónapon át az érdeklődők.

Kultkikötő Kápolnatárlatok (Fotó: Tompos Gábor)
És a gyerekekről se feledkezzünk meg! A Mesés Kikötőben titkok, csodák, beszélő állatok, és természetesen – ahogyan azt a jó meséktől megszokhattuk – örök érvényű tanulságok várják a legkisebbeket, az ország legjobb gyermek- és bábszínházi társulatainak tolmácsolásában.
Bővebb információ a műsorról és a jegyárakról a Kultkikötő oldalán olvasható.
Kiemelt kép: Kultkikötő amfiteátrum (Fotó: Lettner Kriszta)