A Warner Bros. Discovery streamingszolgáltatása, a Max (korábban HBO GO, majd HBO Max) sem szeretne kimaradni a Magyar Film Napja megünnepléséből, amelyet 2018 óta április 30-án tartunk annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar flmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást.
Eme jeles nap alkalmából exkluzív premierként érkezik a platformra a Csáki László által rendezett animációs darab, a vasfüggöny leomlása utáni Magyarországot bemutató Kék Pelikán, az erdélyi Bagossy Brothers Company zenekar tízéves pályafutását bemutató dokumentumfilm (Bagossy Brothers Company – 10 éve úton), valamint a Tóth Barnabás által készített Mesterjátszma is, ami Stefan Zweig Sakknovellájának egyedi adaptációja az ’56-os időszakból.
A Max egyúttal felhívta rá a figyelmet, hogy áprilisban olyan magyar művekkel bővült a szolgáltatás felhozatala, mint az Antal Nimród nevével fémjelzett A Viszkis és Reisz Gábor nagy sikerű alkotása, a Magyarázat mindenre, ezeken kívül viszont számos más cím is elérhető a kínálatban, többek között a Fekete Pont, a Leftokovicsék gyászolnak, a Becsúszó szerelem, a Pánik, a Kálmán-nap, a Swing, a Második kör, a BUÉK, a KIX, a Tisza-tó: Az ember alkotta Paradicsom és a Kölcsönlakás is.
A Magyar Film Napját azzal is megünnepli a Warner, hogy csatornáin, az HBO-n és a Cinemax 2-n több magyar alkotás is látható lesz este: előbbin a KIX, majd a Leftkovicsék gyászolnak és a Fekete pont, végül a Cabin Pressure – Anya leszek minden áron! című dokufilm, utóbbin pedig a Magyarázat mindenre.
Kiemelt kép: Jelenet a Mesterjátszmából (Fotó: JUNO11 Pictures)