“Igazi premierhangulat volt minden előadás után” – Interjú Mészáros Tiborral

Öt évnyi szünet után újból megrendezésre került az Országos Színházi Találkozó. A hazai színházi szakma egyik legnagyobb szemléje az új rendszerben vándorfesztivállá válik, vagyis minden évben más-más vidéki színház ad otthon a rangos eseménynek. Az első állomás a kaposvári Csiky Gergely Színház volt, ahol június 10. és 16. között mintegy 16 előadást láthatott a közönség. A fesztivál szervezéséről, annak hangulatáról, tanulságokról és meglátásokról beszélgettünk Mészáros Tiborral, a kaposvári teátrum művészeti igazgatójával.  

Amikor megtudtad, hogy Kaposvár ad otthont az Országos Színházi Találkozónak, milyen érzések keringtek benned?

Természetesen nagyon megtisztelő volt a feladat. Két éve vagyok a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti igazgatója, ez pedig egy olyan kihívásnak tűnt, amit ha sikeresen abszolválunk, akkor az az én épülésemet is szolgálja. Az évad elején dr. Fülöp Péter igazgató úrral arra a közös konszenzusra jutottunk, hogy mi a fesztiválon belül is a „találkozásra” fogunk fókuszálni. Azzal a szándékkal kezdtünk neki, hogy az igazán szép emlékű országos színházi találkozók hangulatát szeretnénk megteremteni, és ha ez sikerül, akkor ezt érezni fogják mások is, ezzel pedig csak nyerhetünk. Természetesen rengeteg tennivalóval, logisztikai feladattal, szervezéssel járt, de Pétertől nem áll távol a fesztiválszervezés – itt van például a Rippl-Rónai Fesztivál –, van már tapasztalata benne. A Színházi Olimpia kapcsán, ahol két külföldi társulatot láttunk vendégül, én magam is bele láttam abba, hogyan kell jó házigazdának lenni.

A POSZT megszűnése után a szokottnál is nagyobb médiafigyelmet kapott a mostani Találkozó, ez jelentett plusz terhet?

A lehető legjobb értelemben vett naiv optimizmussal vágtunk neki a szervezésnek, a re:OSZT elnevezésben a „re” a mi értelmezésünkben az újrakezdést jelenti, és nem a „tetszhalott újraélesztést”. Pátoszosnak hangzik, de azt a szellemiséget akartuk visszahozni, ahol a társulatok és a szakma jól érzi magát együtt, ahol a közös nevező a színház, mert végtére is mindannyiunk célja ez: jó színházat csinálni. Amíg ki nem hirdettük a szemleprogramot, addig csak bizonygatni tudtuk, hogy ezen szervezőelv mentén haladunk. Amikor pedig nyilvánossá vált a hivatalos program, akkor mindenki számára kiderült, hogy nem a levegőbe beszéltünk, sikerült a válogatással egy valóban átfogó képet adnunk a mai színházi szakmáról. Azt pedig már a legelején tudtuk, hogy ez egy vándorfesztivál lesz – a következő Találkozót Szolnok szervezi –, így mindenki saját magára szabhatja a fesztivál arculatát, a lebonyolítás metódusát. Ennek következtében ebből a szempontból sem volt rajtunk teher, saját magunknak kellett megfelelni.

Neked mi volt a feladatod ebben az egy évben?

Alapvetően az induló arculat és a fő irányvonalak megtervezése volt a feladatunk Péterrel, illetve, hogy kitaláljuk a menetrendet a kihirdetéstől a záró gáláig. A jelentkező színházaktól azt kértük, hogy ők maguk javasoljanak egy nagyszínpadi és egy kamaradarabot a repertoárjukból, majd felkértük a válogatókat, megszabtuk a jelentkezés, a válogatás és a programhirdetés időkorlátait. A fesztiválhét indulásáig próbáltuk koordinálni és felügyelni, hogy minden valóban abban a mederben folyjon, amire mi gondoltunk. Azért az indulást mondom, mert én a fesztiválhéten – kis túlzással élve –, az első nap bementem a színházba és az utolsón jöttem csak ki. Persze, nemcsak a feladatkörömből kifolyólag, hanem mert személyesen is lubickoltam ebben a találkozás-élményben. Jó volt látni, ahogy érkeztek sorra a színházak, elkezdtek kipakolni, felvették a kapcsolatot a műszakunkkal – nekem abszolút önfeledt fesztiválélményem volt, konstans mosollyal az arcomon voltam jelen végig. Nagyon sok kollégával, baráttal találkoztam, akiktől visszaigazolást is kaptam, hogy jól érzik magukat, dicsértek a színházunk profi és segítőkész csapatát. Nyilván nagy büszkeségünk a 2019-ben átadott és teljes körűen felújított színházépületünk is, amely nemcsak szép, hanem technikailag is nagyon modern, egyszerűen jó itt lenni.

Ezt a magam részéről is meg tudom erősíteni. Szinte minden színházépületben szeretek lenni, de amikor ott voltam nálatok, azt éreztem, hogy mégis csak ez az igazi színházi atmoszféra.

Valóban, és mindamellett, hogy megőrizte saját patináját – hiszen műemlékvédelem alatt áll – a felújítás során most kapott egy új épületrészt, egy kibővítést is, ami egyszerre illeszkedik a régi épülethez – szó szerint is – de mégis modern, innovatív és az egész színházépület elképesztően jól felszerelt.

A szemleprogram kialakítása nem egyedül a válogatókon múlt, hiszen a végső szót a színház művészeti tanácsa mondat ki. Miért éreztétek szükségesnek, hogy legyen még egy kör?

Azt a hagyományt, hogy az első kör a négytagú válogatóké legyen, mindenképpen szerettük volna megőrizni. Többek között az idő rövidsége miatt is kértük a színházakat, hogy ők ajánlanak darabokat, amivel azt gondolják, hogy méltó módon reprezentálják magukat, így a válogatóknak már „csak” ezeket kellett megnéznie. Tőlük egy bővebb merítést kaptunk, ebből választottuk ki mi a szemlére meghívott előadásokat. Erre pedig azért tartottuk fenn a jogot, hogy biztosan célt érjen az a küldetésünk, hogy a program színes, sokrétű és változatos legyen. Nem mintha nem bíztunk volna a válogatókban, természetesen az általuk javasolt keretből választottunk mi is, ilyen módon nem írtuk felül az ő döntésüket.

A zsűri összetétele milyen szempontok alapján történt?

A cél az volt – és ha végig tekintünk a névsoron, azt hiszem, ez látszik is –, hogy valóban széles spektrumú, a színházi világ különböző szegmenseiből érkező tagokból álljon a zsűri. Emellett ahogy szokás volt Pécsen, a saját városunkból is felkértünk tiszteletünk jeleként olyan embereket – Jágerné Katona Zsuzsára és dr. Gombos Péterre gondolok most –, akik szoros együttműködésben voltak eddig is a színházzal, és képviselik a helyi értéket is.

Így visszanézve, milyennek értékelted a fesztivált? Mindent sikerült elérnetek, amit el akartatok vagy van hiányérzeted?

Hiányérzetem abból a szempontból nincs, hogy amit elterveztünk, az megvalósult. Szinte minden színháztól kaptunk köszönőlevelet, amelyben kiemelték, hogy mennyire otthon érezték magukat, ezzel pedig megkaptuk a visszaigazolást, hogy jó vendéglátók voltunk. Persze, előfordult, hogy valakinek nem tetszett minden, volt, aki meg is írta az észrevételét, de azt is jószándékkal tette, ezeket továbbítjuk a következő szervezőknek is. Természetesen azt sem gondoljuk, hogy a mostani Találkozótól egy szempillantás alatt megváltozik minden a szakmában, de azt bebizonyítottuk, hogy ez egy fontos lépés volt afelé, hogy ez működik, sőt mi több, működnie kell. Elégedett vagyok abból a szempontból is, hogy az a 2-3 társulat, akik ugyanazon vagy egymást követő napokon játszottak nálunk, és itt összetalálkoztak, mindentől függetlenül, önfeledten tudtak beszélgetni szakmáról, életről, régi emlékekről és jövőbeli tervekről. Ez annyira jól eső érzés volt, hogy nem is hagynám, hogy bármi elvegye a kedvemet attól a tudattól, hogy mindenki jól érezte magát Kaposváron.

Véleményed szerint mit adott a kaposvári nézőknek ez a fesztivál?

Azt tapasztaltam, hogy minden előadás megtalálta a maga közönségét, a kaposváriak remek érzékkel választották ki, hogy melyik lesz a nekik tetsző előadás. A mi részünkről persze nagy volt az izgalom, hogy az érkező színházak teltház előtt fognak-e játszani, de szerencsére így történt. Igazi premierhangulat volt minden előadás után, ami a játszó színészeket is meglepte, hiszen egy már bejáratott darabnál a szokottnál kettővel-hárommal többször kellett visszajönniük meghajolni. Büszke vagyok a kaposvári nézőinkre, hogy ennyire nyitottak és kíváncsiak voltak arra, hogy mi van a kaposvári színházon túl. Megjegyzem, egész évben büszke vagyok rájuk, mert szép bérlet- és nézőszámot tudunk felmutatni – hála Nekik. Emellett azt láttam, hogy a színházunk melletti parkban az off-programok is sokakat megmozgattak.

Nem ildomos a kérdés, de volt kedvenc előadásod?

Valóban nem ildomos kérdés! (nevet) Azt mondanám, hogy volt előadás, ami nagyon belopta magát a szívembe, volt olyan, ami azzal lepett meg, hogy nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog, és volt olyan is, amit nem tudtam objektíven nézni és már csak az alkotók, a benne szereplő ismerősök miatt is rajongtam érte. Én az egész fesztiválprogrammal kapcsolatban elfogult vagyunk, mindegyik előadást végignéztem és ugyanúgy tapsoltam, mint a nézőink.

Habár az elejétől fogva tudjátok, hogy vándorfesztivál lesz, azért van benned sajnálat, hogy jövőre nem ti szervezitek meg a fesztivált?

Őszintén megmondom, van. És ezt minden nehézség ellenére mondom, hiszen az idei évadunkat úgy kellett levezényelni, hogy két nagy fesztiválnak (ASSITEJ és OSZT – A szerk.) is otthona volt a színház, ez pedig több szempontból is kihívást jelentett, mert ebben eddig nem volt tapasztalatunk. Talán telhetetlenség a részemről, de az érzem, hogy a következő évben is képesek lennénk megugrani ezt – sőt még akár többet is –, mert Kaposvár és a Csiky Gergely Színház is alkalmas arra, hogy otthont adjon egy ilyen kaliberű fesztiválnak. De természetes a következő szervező színházaknak azt kívánom, hogy ők is tapasztalják meg ezt az élményt, amiben nekünk volt részünk. A szakmának pedig azt, hogy fedezzen fel más vidéki színházat is.

Kiemelt kép: Mészáros Tibor (Fotó: Csiky Színház Kaposvár)