Egy rövid szünetet követően szeptembertől néhány korábbi szerepében már ismét színpadra lépett, azonban új darabot csak október végén kezdett el próbálni: a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb drámájában, a Bánk bánban alakítja Melindát. A főpróbahéten Pálos Hannával beszélgettünk.

A Bánk bán lesz az első bemutatód, amióta megszületett a kisfiad. Jól esett visszacsöppenni?

Azt érzem, hogy nagyon jó ritmusban történtek a dolgok, minden pont úgy halad, ahogy annak lennie kell! Szerencsésen alakult, hogy már ősztől visszavettem egy-két előadást: eleinte csak hármat játszottam egy hónapban, aztán ötöt, októberben pedig elkezdtem próbálni. Jakab, a kisfiam is jól vette az első “akadályokat”, mintha pontosan tudná, hová született, és ez számomra is erős kapaszkodó tudott lenni.

Fokozatosan éreztem meg, hogy mitől nehéz a visszatérés. A színházba belépve ugyanazok az emberek, helyzetek, viszonyrendszerek vesznek körül, mint korábban, minden ismerős, mégis valami nem stimmel… És akkor rádöbbentem, hogy már soha többet nem leszek az a Hanna, aki szülés előtt voltam; újra kell fogalmaznom magam. Szóval van most bennem egy keresgélés, hogy ki vagyok itt?! Anyuka? De akkor, miért nincs velem a kisbabám? Színésznő? De akkor miért rohanok haza próba végén? Mindeközben pedig kifejezetten jól esik újra dolgozni, kimozdulni egy kicsit. Persze most, hogy közeledik a Bánk bán bemutatója érzem, hogy fáradok és egy picit stresszesebb is vagyok.

Nem csodálom, azért ez egy elég veretes mű, amiben neked nagyon nehéz szereped van.

Minden feladat nehéz. Amikor belevágunk egy próbafolyamatba, elölről kell kezdeni benne mindent. Nem jelent külön terhet, nem nyomaszt, hogy „Ez a Bánk bán! A mi magyar nemzeti drámánk!”. Hétköznapi embereket és a problémáikat fejtegetjük. Melinda egy olyan lány, akinek van egy gyereke, egy férje és váratlanul megérinti őt valaki érzelmileg. Ezzel indul a története, azt keressük most, hogy ő ezzel hogyan tud, vagy nem tud megküzdeni. Igazán jófajta kihívás.

Dér Zsolt és Pálos Hanna a Bánk Bánban (Fotó: Juhász Éva)

Mi volt az első gondolatod, amikor elkezdtétek olvasni?

Kíváncsiság volt bennem. Gimnáziumban találkoztam a színdarabbal utoljára, és emlékeimben úgy élt, hogy ez egy teljesen érdektelen történet, régies, érthetetlen nyelvezettel… Tarnóczi Jakabnak (a Bánk bán rendezője – A szerk.) az olvasópróba végére  sikerült elhitetnie az egész csapattal, hogy ez egy remekmű, és hogy teljesen érthetetlen, hogy nem tűzi minden egyes színház a műsorára… Remélem, hogy sikerül átadnunk azt a sok-sok réteget, amit ő meglátott ebben a darabban, és amire felnyitotta a színészek szemét is: azt hogy hogyan lehet jól olvasni ezt a színdarabot, hogy mitől izgalmas, mi a humora, és hogy miért szólalhat ez meg ma érvényesen…

Jakabnak nagyon jó szeme van ahhoz, hogy a nagy klasszikusokat a mai kor szellemében tudja megmutatni. Itt is ez lesz ezek szerint?

Igen, de tulajdonképpen a színház mindig a mából fogalmaz. Máshogy nem is lehet. A szöveget egy huszonéves fiú írta, tele indulattal és szenvedéllyel. Igaz, jó kétszáz évvel ezelőtt, jambikus lüktetéssel, egy szigorú formában. Igazi kutatómunka, hogy minden mondatot, helyzetet megfejtsünk. Nem könnyű, de nem is lehetetlen.

Most dolgoztok először együtt Jakabbal, ugye?

Igen.

Milyen a közös munka?

Nagyszerű. Izgalmas. Nehéz. Elmélyült munka. Az olvasópróba után az volt az érzésem, hogy pofátlanul fiatal, okos, határozott, magabiztos és mániás színházcsináló.

Pálos Hanna a Bánk Bánban (Fotó: Juhász Éva)

Miben mániás?

A színház érdekli a világon a legjobban. Zavarba ejtően intelligens, olyan tudása van, ami nem tanulható. Mint egy tapasztalt pszichológus: 11 embert vezet most a Bánk bánban, felveszi mindannyiunk saját nyelvét, pontosan látja, hogyan kell hozzánk szólni, hogy a lehető legtöbbet előhozza belőlünk. Kicsit meg is illetődöm saját magamon, hogy „Jé, akkor hozzám ilyen úton lehet közeledni?!”.

Hol tartotok most?

Nemrég volt az első összpróbánk, most már látjuk egyben az egészet, és azt, hogy mennyi feladat áll még előttünk. Ez mindenképpen hasznos. Sűrű lesz ez a pár nap a bemutatóig. Mindig tragikusan élem meg, amikor először egybemegyünk.

Ilyenkor esik kétségbe a színész, ugye?

Igen, sokszor akár a rendezővel együtt is… (nevet) De ezen át kell esni! Ez ugyanolyan, mint amikor az elemzőpróbák után felmegyünk először a színpadra; akkor is ki akarok szaladni a világból, mert azt érzem, hogy semmi értelme nincs folytatni.

Próbálni szeretek a legjobban. Az igazán katartikus pillanatokat ott élem át először a szerepeimben, és ezeket kell rögzíteni. Most nem sikerült ezeket a pillanatokat visszahozni. Olyan ez, mintha felkészítő edzéseken lettem volna eddig, de az első hosszútávfutás nem úgy sikerült, mint ahogy a részeredmények előrevetítették. Végig kell gondolnom, hogy, hol mennyi időm van rákészülni egy-egy jelenetre. Nagyon erős koncentrációt és jelenlétet igényel az előadás formája. Nem csúszhat félre egy mondat sem.

Jakab rendezésében a zenének mindig nagy szerepe van.

Nem árulhatok el semmit… A szöveg, már önmagában is dallam, ritmus, és ezt csak erősíti Hunyadi Máté egészen érzékeny zenéje. Jó, igen, lesz benne egy kórus. De többet nem mondhatok, inkább jöjjön el mindenki, és nézze meg! (mosolyog)

Kiemelt kép: Pálos Hanna (Fotó: Süveg Áron)