Október 10-én újabb kiállításmegnyitót tart a Ludwig Múzeum, de ezúttal külső helyszínen: a Vigyázat, törékeny. Handle With Care című tárlat részeként, Loránt Anikó és Kaszás Tamás munkáinak a Magyar Hospice Alapítvány épülete ad otthont. A kiállítást Szabó T. Anna költő nyitja meg.
Loránt Anikó a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán végzett 2003-ban. Életútjában a diploma megszerzése egybeesett az anyává válással, ami megváltoztatta a művészethez való hozzáállását is. Ennek megfelelően az otthon, a szoba, a konyha lett a műterme, kisebb méretű műveket készített, könnyebben elérhető anyagokkal kezdett el dolgozni. Jegyzetfüzetekbe, A/4-es lapokra, papírfecnikre készült akvarelljein a gondoskodó szerep, a természethez való óvó viszonyulás és a gyermek fantáziavilága jelenik meg. Az élet- és alkotótársak Ex-Artists’ Collective néven közösen hoztak létre műalkotásokat egészen Loránt Anikó 2020-as haláláig. A kiállítás előzménye Eperjesi Ágnes Összetett szélek című 2022-es tárlata, amelynek során először voltak láthatóak kortárs művészeti munkák az óbudai Budapest Hospice Ház falai között. Ennek folytatásaként Kaszás Tamás munkái ezúttal az intézmény kertjébe kerültek maradandó és használható műalkotásokként, Loránt Anikó rajzai pedig az intézmény folyosóin találták meg helyüket.
A megnyitó előtt, 16 órától a Hospice Világnaphoz kapcsolódóan ünnepélyes nárcisz virághagyma-ültetésen vehetnek részt az érdeklődők.

