A héten vette kezdetét az @LL3t4rgIA próbafolyamata, amely a Vígszínház 2025/26-os évadának első nagyszínpadi bemutatója lesz. A Georg Büchner Leonce és Léna című drámájából inspirálódott előadást ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra.
„Bez∞molunk a g4p_be az erettseg.izø gen-z* & a cringy b∞m3rek** kȍzȍtt, bruh!!!!!!4 Az OG Leonce & Léna*** volt az inspo → csak most egy vegzos osztaly életében zajlódik a plot • CTFO – no rot!!!!! ****” – olvasható (vagy sem) a darab színlapján, amelyhez azért az alkotók mellékeltek némi értelmezési segédletet:
* Gen-Z: a Z generáció avagy a Zoomerek az első olyan generáció, akik fiatal koruk óta hozzáférnek az internethez.
** Boomer: olyan idős ember, aki nem érti a fiatalokat.
*** Leonce & Léna: Büchner huszonhárom évesen írta ezt a komédiáját, ahol két fiatal, Leonce és Léna úgy döntenek, hogy elmenekülnek a felnőtt élet felelőssége elől. A mi előadásunk is erről a két kamaszról szól.
**** Aki a fenti szöveget nem tudja értelmezni, annak is melegen ajánljuk az előadást. Pont ezért.
A visszafordított Rómeó és Júlia-történetben a szülők nem szétválasztani, hanem összeboronálni akarják gyerekeiket, akik természetesen hangosan tiltakoznak, sőt, egyenesen világgá mennek. Ám a sors keze, összetalálkoznak és ismeretlenül is egymásba szeretnek. A számos humoros jelenetet garantáló előadás díszletét Schnábel Zita, jelmezeit Pető Kata tervezi, a koreográfus Kondkor Ajsa Panka lsz, a zenét pedig Urbán Kristóf jegyzi. Ifj. Vidnyánszky Attila legújabb rendezésében színpadra lép: Medveczky Balázs, Márkus Luca, Ötvös András, Kovács Patrícia, Gyöngyösi Zoltán, Waskovics Andrea, Borbiczki Ferenc, Petrik Andrea, Karácsonyi Zoltán, Zoltán Áron, Kútvölgyi Erzsébet, Csapó Attila, Szász Júlia m.v., Kovács Tamás m.v., Böröndi Bence m.v., Szabó Sebestyén László m.v., László Rebeka e.h., Rigó Mária e.h., Laczkó Bálint e.h. és Steenhuis Raul e.h.
Kiemelt kép: Ifj. Vidnyánszky Attila (Fotó: Dömölky Dániel)