2023-ban turnéra indul a Fesztivál Akadémia Budapest: Sztravinszkij A katona története című műve Vivaldi A négy évszakával kiegészülve a határon túl és hazánkban is több városban lesz látható.
A katona története kamaraopera a zene, a színház és a tánc kísérleti összekapcsolásának eredménye három színész által „olvasva, játszva és táncolva”, hangszeres szeptettel kísérve. A darabot Igor Sztravinszkij és a svájci Charles-Ferdinand Ramuz alkotta egy orosz népmese alapján, amit Alekszandr Nyikolajevics Afanaszjev gyűjtött. Egy katona eladja a hegedűjét az ördögnek, amiért cserébe korlátlan gazdasági hasznot, bevételt kap. A történetet eredetileg három színész meséli el: a katona (ifj. Vidnyánszky Attila), az ördög (Bezerédi Zoltán) és egy narrátor (Molnár Piroska), aki többször magára ölti a kisebb szereplők szerepét, a FAB előadásában a királylány szerepét Kelemen Hanna játssza. Az előadást Ascher Tamás rendezi, a zenekart Kelemen Barnabás vezényli, Kokas Katalin hegedűn működik közre.
A két előadást egy este alatt februárban 24. és 26. között Marosvásárhelyen (Nemzeti Színház), Csíkszeredán (Csíki Játékszín), Székelyudvarhelyen (Tomcsa Sándor Színház), valamint 28-án Budapesten, a Magyar Zene Házában láthatja a közönség. Április 17-én a kaposvári Csiky Gergely Színház, 18-án a veszprémi Hangvilla ad otthon a produkciónak, a későbbiekben pedig olyan városokban lesz látható, mint Miskolc, Békéscsaba, Pécs és Szeged.
Kiemelt kép: Ifj. Vidnyánszky Attila (Fotó: Emmer László)