Október 25-én este 21 óra 35 perckor A denevér című nagyoperett kerül közvetítésre az M5 csatornán, melynek segítségével már ősszel élvezhetjük a szilveszteri parádé hangulatát három felvonás erejéig.

A denevér, vagy más nevén A bőregér vagy Dr. Bőregér, ifj. Johann Strauss háromfelvonásos operettje, amelyet a zeneszerző főműveként is szoktak emlegetni. A darab ősbemutatójára 1874. április 5-én került sor a bécsi Theater an der Wienben, majd pár évre rá Magyarországon is bemutatták a Népszínházban, később pedig az Operaházban. Azóta az előadás a szilveszteri műsorok klasszikusává vált, ami nem véletlen: „Ez az operett halhatatlan és elpusztíthatatlan, mindig frissen virágzó, zenerajongót és laikust örökké magával ragadó, életkedvet sugárzó, életet megszerettető, egyedülálló alkotás.” – írja az Operettek könyve. Strauss zseniális zeneisége, a humorral és helyzetkomikumokkal teli történet, a pörgős cselekmény és a nagyszerű karakterek tették örökzölddé a remekművet, amely minden generáció számára tartogat valamit.

Orlovszkij herceg maszkabálján mindent összekuszál Doktor Denevér… Börtönre ítélt kikapós férjek, férjüket megcsalni kész feleségek, feltörekvő színésznőjelöltek rejtőznek a maszkok alatt. Végül a sok kalandnak és mókának börtönlátogatás lesz a vége, de csak itt kezdődik ám a kacagás!” – írja az előadás színlapja. A Magyar Állami Operaház legfrissebb feldolgozását 2001-ben mutatták be Szinetár Miklós rendezésében, aki 1988-ban filmet is rendezett a darabból, melynek főszereplői az akkori idők nagy színészei, Csurja Tamás, Kukely Júlia, Csonka Zsuzsanna, Hamari Júlia és Koltai Róbert voltak. Most pedig az Operaház nagyszínpadán Rezsnyák Róbert, Kolonits Klára, Tóth Pál Mátyás, Megyesi Schwartz Lúcia, Pataky Dániel, Haja Zsolt, Kiss Tivadar, Kiss Diána, Vida Péter, Tallós Andrea és Teleki Nagy Krisztián keltik életre a felejthetetlen karaktereket.

Kiemelt kép: Pillanatkép az előadásból (Fotó: Színház.hu)