Időtálló érzelem – Kritika az Egy szerelem három éjszakájáról

Az Egy szerelem három éjszakája annak idején hazánkban egy addig csak külföldön honos színházi műfaj alapjait tette le, és olyannyira nagyléptékűnek számított ez a kezdeményezés, hogy 2012 óta a magyar musical napjaként tartják számon január 12-ét, mivel éppen azon a napon volt Hubay Miklós, Vas István és Ránki György zenés játékának a bemutatója 1961-ben Margitai Ágival, Bodrogi Gyulával, Sennyei Verával és Agárdy Gáborral a főbb szerepekben. Tízezredik véletlen. Ezen a címen is elgondolkoztak az alkotók kezdetben, ám az ötletet végül elvetették, viszont magát az előadást maguk a cenzorok sem kaszálták el. Bár eléggé rezgett a léc, ám Aczél György, az akkori kor kultúrpolitikájának koordinátora végül minden felmerülő aggályának ellenére ráütötte az engedélyezési lapra a „Nihil obstat” (kifogás hiánya, semmi akadálya) bélyegzőt, amivel aztán egyúttal a színdarab további sorsát, annak későbbi karrierjét is megpecsételte. A közönség hatalmas ovációval és könnyes szemekkel ünnepelte a premiert, mivel sokan közülük magukban hordozták még az ábrázolt korszak rémtetteinek emlékét, igaz, ami igaz, ugyanennyire tudtak azonosulni az egyes jelenetekből kiáradó derűvel.

A Radnóti Miklós sorsa által megihletett történet szerint Bálint, az ifjú költő és Júlia, a felesége egy megüresedett budai villába költözik be, majd ott tartózkodása alatt számtalan bohém figurát ismer meg, a háború árnyékában kibontakozó és szerelemmel, illetve bolondozással jócskán átitatott idillnek azonban egy katonai behívó vet véget. Révész György rendező 1967-ben filmvászonra ültette át a művet, olyan színésznagyságoknak adva benne lehetőséget, mint Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán, Darvas Iván, vagy Kállai Ferenc, mellettük pedig a fiatal Venczel Vera, vagy a később a mezőgazdaság-tudomány kandidátusaként egyaránt rangot szerző Tóth Benedek tündökölhetett. Az Egy szerelem három éjszakájára a magyar mozikban hajdanán hétszázezernél is több néző vásárolt jegyet, ez a verzió azonban nemcsak itthon, de nemzetközi filmfesztiválokon is learatta a sikereket.

Ránkiék darabja egy tévéfilmes feldolgozást kapott a ’80-as években, ott Pápai Erika és Mácsai Pál bújt bele a szerelmesek jelmezeibe, a musical viszont más platformon ugyancsak teret hódított magának: a további rivaldafény sem kerülhette el. Ha ezek közül a megjelenések közül csak párat emelünk ki, akkor a felsorolásban a Miskolci Nemzeti Színháznak, a Madách Színháznak, az Ódry Színpadnak, a Pinceszínháznak, Békéscsabának, Szolnoknak, illetve egy másik megközelítésben Hegyi Árpád Jutocsa, Éry-Kovács András, Makk Károly és Szirtes Tamás nevének mindenképpen szerepelnie kell, míg a darabot illetően a napokban lezajlott premierrel egy egészen friss vállalás is megérkezett, az Egy szerelem három éjszakáját a Pesti Színház tűzte ugyanis műsorára Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.

Noha a legelső bemutató óta elrohant hat évtized, amely alatt újabb és újabb generációk nőttek fel, a Váci utcai teátrumban színre vitt előadás a jelenkor történelmének köszönhetően újfajta aktualitást nyert. Az orosz-ukrán háború szele, ha semmi más tényezőt nem, csupán a gazdasági következményeket számítjuk is bele, bennünket, Magyarországon élőket szintén megérintett, a koronavírus járvány pandémiává alakulása pedig szintúgy olyan helyzetet teremtett, amely révén mindenki megtapasztalhatta az Egy szerelem… cselekményét átitató kiszolgáltatottságot, és bizonytalanságérzetet időlegesen. Ráadásul Ifj. Vidnyánszky Attila Kárpátaljáról származó magyarként Beregszászon született, ahol a háború napjainkra egyaránt felbolygatta az életet, így Hubay, Ránki és Vas musicaljének témája miatt a részéről megtörténő darabválasztás további, akár felettébb személyes indíttatást feltételez.

Az pedig, hogy miként érdemes megpróbálniuk burokszerű univerzumot teremtve túllendülni a világot sújtó körülményeken, nemcsak a darabbéli fiatalokat és az akkori nézőközönséget érdekelte. A saját környezeti valóságukban mindez még a 21. század polgárainak is létező dilemmájuk lehet, tekintve a háborús és járvány-sújtotta időkre vonatkozó előbb kifejtett gondolatmenetet. Emellett egyaránt valamiféle közös nevezőként értelmezhető a múlt és a jelen emberei között az elmúlástól, vagy éppen az életükben rájuk zuhanó szakmai terméketlenségtől, sikertelenségtől, az el nem ismertségtől való félelem, mert a halált kicselezni nehéz, ám az életutunkat átírni sem egy egyszerű menet.

A fent említettek mindegyike olyan generációkat egyesítő kapcsolódási pont lehet, amely a hazánkban legelsőnek titulált musical mostani bemutatásának tényleg egy egészen komoly jogosultságát alapozza meg. Az installáció-szerű puritán díszletelemek nemcsak a kor körülményeire jellemző egyszerűséget, leromboltságot és a kényszerű hivalkodásmentességet mutatják meg, hanem azt is meghatározzák, hogy mikor mennyit láthat a közönség a szereplőkből, akik a mozgatható részek átrendezése által vizuális értelemben egy mozaik részesei, vagy éppen egy fotóalbum alanyai, esetleg képkeretbe zárt emberi figurák lesznek kimerevítettnek tűnő pillanatokkal, énekes jelenetekkel. A jelmezek szintén hasonló elgondolás szerint születtek meg, azokat a színészek nemcsak fizikai valójukban töltik meg, hanem gesztusaikkal, a cselekmény szerint elvárt viselkedésmódjukkal díszítik fel. A zene a Nagymező utcai Petőfi Színházban ugyanabban az időszakban, vagyis 1960-ban bemutatott Koldusopera dalvilágát hívja életre, mégis felfedezhető benne a régi magyar filmek muzsikáinak íze, ezért lehet az előadás a Brecht-i, Weil-i hatás ellenére tipikusan a mienk.

Az Egy szerelem… további ismérve, hogy a baljóslatú atmoszférát vígjátéki mozzanatok, és a rendre előforduló szatirikus humor megcsillanásai, megint máskor mókás énekszámok lazítják fel, ahol pedig látszólag a derű az úr, ott gyakorta jelenik meg zsigerileg némi sötétebb színezet. Ezek a kettősségek sodorják magukkal a játékidő alatt a nézőket, akik ilyenformán szinte együtt lélegeznek a karakterekkel ebben a kétségtelenül sajátos dramaturgiai légkörben. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében még egy dualitást magára vállal a történet: nem szab gátat a jelenetsorokból természetesen áradó régiességnek, ám ahol lehet, ott nem is fél alkalmazni gesztusok, vagy éppen kiszólások segítségével a mai kor közönségének kedves, modernebb formanyelvet sem. Sőt, ha jobban megfigyeljük, a rendező szintén magán viseli mindezt, hiszen egyaránt fellelhető egyfajta régi időket idéző attitűd, és valami ennek ellent tartó nagyon mai jelleg a kisugárzásában meg a személyiségében, amely sajátosságok együttes megléte az alkotónak egyéb projekteknél is hatalmas hasznára lehet.

Az egyes szerepekben szívesen látott, rutinos színművészek (Kútvölgyi Erzsébet, Nagy-Kálózy Eszter, Hirtling István, Dengyel Iván, Hegedűs D. Géza, Lukács Sándor, Kern András, illetve a premieren az őt beugróként helyettesítő Rudolf Péter) láthatók, névsoruk Ertl Zsomborral, Varga-Járó Sárával, Orosz Ákossal, Gyöngyösi Zoltánnal, Horváth Szabolccsal, Zoltán Áronnal és Csapó Attilával, azaz az újabb színészgenerációk képviselőivel kiegészítve. Csapatuk pedig pontosan azt hozza ebben az együttműködésben, amire az előadás is képes: a közös élet megkezdésének reményteljességéről, az elválás tragédiájáról, valamint a számunkra fontos ember utáni szüntelen vágyakozásról valamennyi korosztályt megszólítva mesélni rendületlen.

Kiemelt kép: Jelenetkép az Egy szerelem három éjszakája című előadásból (Fotó: Kovács Milán)